Ismét jótékonysági bált szervezett Beregszászon a Görögkatolikus Ifjúsági Szervezet. Az évről évre megrendezésre kerülő bál célja a Kárpátalján élő hátrányos helyzetű gyermekek támogatása. A rendezvényt Luscsák Nílus, a Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye segédpüspöke nyitotta meg.
Demkó Ferenc, a beregszászi esperesi kerület helynöke kiemelte: örvendetes, hogy a fiatalok megtalálták a módját annak, hogyan segíthetnek társaikon. A bálozók az idén az adományaikkal hátrányos helyzetű tehetséges gyermekek támogatása céljából elindított Szent Margit Programot támogatják. Erről Görögkatolikus Ifjúsági Szervezet vezetője beszélt. Lődár Jenő atya elmondta: az évek során egyre nő a támogatottak száma, már meghaladta a 140-et.