A Kiával együtt gyárthat elektromos autókat az Apple

A Kiával együtt gyárthat elektromos autókat az Apple

16:00 Február 6, 2021

Közélet 2562 3 хвилини

Українська

Dél-koreai bennfentes szivárogtatóktól származó információk alapján a cupertinói techóriás összeállt a Kiával, így a partneri kapcsolatnak köszönhetően a jövőben közös elektromosautó-projektet indíthatnak el.

A koreai DongA hírportál értesülései szerint az Apple egy 3,6 milliárd amerikai dolláros szerződést köthet hamarosan a Kiával, melynek értelmében komoly fejlesztések indulhatnak el az elektromos autók technológiája terén, ezáltal az sem elképzelhetetlen, hogy az iPhone-jairól és MacBookjairól elhíresült vállalat saját járművek gyártásába kezdhet.

Az Apple a Georgia államban lévő üzemeket célozhatta meg, amelyek a Kia leányvállalataként működnek. A befektetés révén az Apple első elektromos autói előreláthatólag 2024-ben gördülhetnek le a gyártósorokról.

A cupertinóiak előzetes tervei szerint évente 100 ezer járművet állíthatnak elő, ha pedig sikerrel járnak eladások terén, egészen 400 ezer egységig bővíthetik a kapacitást.

Szakértők azt állítják, hogy az Apple nemcsak a Kiát, hanem a Hyundait is felkereste, hogy további partnereket szerezzen magának, egyúttal betekintést nyerhessen az E-GMP névre keresztelt elektromosautó-platform részleteibe, így elhárulhat minden akadály a 2024-es rajt elől.

Ha hihetünk a híreknek, akkor a Kia felelhet majd magáért a gyártásért és az összeszerelésért, míg az Apple az önvezető hardvereket, szoftvereket, továbbá a felhasználói felületet, az akkumulátor- és félvezető-technológiát, illetve az autók dizájnját alkothatja meg.

A Hyundai csoporttal folytatott tárgyalások már évek óta zajlanak a felek között, a dél-koreai cég azonban első körben kihátrált az ügylet mögül, végül mégis sikerült megállapodniuk egymás között, így Elon Musk és a Tesla felkötheti a felkötni valót, ugyanis az Apple népszerűsége révén nem várt konkurenciával szembesülhetnek néhány év múlva.

Forrás: liner.hu

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei