Soha nem haltak meg annyian alkoholfogyasztás következtében, mint a koronavírus-járvány alatt

Soha nem haltak meg annyian alkoholfogyasztás következtében, mint a koronavírus-járvány alatt

21:45 Február 6, 2021

Közélet 2465 2 хвилини

Українська

Angol és walesi statisztikákból kiderült, hogy a koronavírus-világjárvány tavaly márciusi kitörése óta rengetegen haltak bele az alkoholizálással összefüggésbe hozható megbetegedésekbe.

2020. január és 2020. szeptember között összesen 5 460 alkoholfogyasztáshoz kapcsolódó haláleset történt, ami 16 százalékos növekedésként értékelhető az elmúlt évi adatokhoz képest.

A BBC információi szerint új rekord dőlt meg, ezzel a 2001-es negatív csúcs már a múlté.

A brit statisztikai hivatal adatai alapján főként a pandémia első, tavaszi fertőzési hulláma miatt eszközölt országos zárlat alatt halt meg a legtöbb alkoholbetegségben szenvedő páciens.

Mindez azt jelenti, hogy 100 ezer emberre kivetítve 12,8 elhalálozás történt, ami kirívóan negatív eredménynek számít – főleg úgy, hogy ez a magas szint egész 2020 során nem változott.

Mint ahogyan az a korábbi években is megszokott volt, férfiak esetében sokkal több fatális incidens történt, mint nőknél. Szakértők szerint a koronavírus-járvány az adatok begyűjtését csak minimálisan korlátozta, bár könnyen lehet, hogy a valós számok a mértnél magasabbak.

Az okokat egyelőre több szakember is firtatja, azonban pszichológusok egyöntetű véleménye alapján a bezártság, a depresszió és szorongás manifesztációjához vezetett, ezáltal az alkoholizmusban szenvedő betegek sokkal gyakrabban nyúltak szeszes italokhoz, így leromlott az állapotuk.

Forrás: liner.hu

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei