Megtekinthető a középkori Magyarországról készített digitális atlasz

Megtekinthető a középkori Magyarországról készített digitális atlasz

21:14 Február 12, 2021

Közélet 2543 3 хвилини

Az ELKH Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetének az Árpád-ház Program keretében végzett kutatásaira támaszkodva megújították Engel Pál Magyarország középkori településtörténetéről húsz évvel ezelőtti adatbázisát.

Az elmúlt két évtized számítástechnikai fejlődése elengedhetetlenné tette a program futtatását biztosító térinformatikai környezet korszerűsítését, így e nagy jelentőségű adatbázis immár egy futtatóprogram letöltésével bárki számára interneten is elérhető.

Az adatbázis eredetileg az OTKA és az Akadémiai Kutatási Pályázatok támogatásával készült az MTA Történettudományi Intézetében 1993–2001 között.

A digitális atlasz a Magyar Királyság részletes térképét mutatja be a középkor végén, azaz az 1500-as évek körüli évtizedekben. Megtalálható rajta minden olyan település – város, mezőváros, falu, puszta, vár, kolostor –, amely akkoriban létezett, és amelynek a fekvését legalább hozzávetőlegesen meg lehetett állapítani (összesen több mint 23 000 egység).

A fontosabb vizeken és a megyehatárokon kívül feltünteti a jelentősebb királyi, egyházi és világi földbirtokok határait is, az 1498. évi állapot szerint. A térképhez részletes leíró adatbázis kapcsolódik, amely a megjelölt településekre vonatkozó legfontosabb adatokat tartalmazza.

Most a teljes anyag a mai követelményeknek megfelelő térinformatikai környezetbe került át, mind a korszerű futtatóprogramot, mind az adatbázis továbbfejlesztését – az első kiadáshoz hasonlóan – a Térinfo Bt. végezte. A megújult adatbázis változatlan eredeti tartalom mellett számos fejlesztést, új elemet tartalmaz: beépült az OpenStreetMap, így az automatikusan megnyílik; belekerült az SRTM (Shuttle Radar Topography Mission) domborzati modell; új térképként jeleníthetők meg az egyes korok között végbement birtokosváltozások; pontosabb lett az adatbázis geometriája; teljesen megújult az adatbázist futtató térinformatikai környezet.

(origo.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei