Többet ér a jó veszteségben részt venni, mint a rossz diadalban – Jókai Mór

Többet ér a jó veszteségben részt venni, mint a rossz diadalban – Jókai Mór

21:31 Február 18, 2021

Közélet 6250 6 хвилин

1825. február 18-án Jókay Móric néven született Komáromban. A pápai református kollégiumban és a kecskeméti jogakadémián tanult, joggyakorlatot Komáromban és Pesten folytatott. Már diákként összebarátkozott Petőfivel. 1848-ban a forradalmi ifjúság egyik vezére volt, részt vett a 12 pont fogalmazásában. Beállt nemzetőrnek és elkísérte toborzó körútjára Kossuth Lajost. Ekkortól használta vezetéknevében az „y” helyett az „i” végződést, így vetve el szimbolikusan nemesi előjogait.

Adolf Dauthage fotóján (1872 vagy 1873)

1848 augusztusában feleségül vette a nála nyolc évvel idősebb Laborfalvi Rózát, a kor ünnepelt színésznőjét. Házasságát mindenki ellenezte a környezetében, részben a korkülönbség, részben a nő korábban házasságon kívül született gyermeke miatt. Döntése után édesanyja és Petőfi Sándor is megszakította vele a kapcsolatot.

Jókai és Laborfalvi Róza egy 1873-as fényképen

A szabadságharc idején követte a kormányt Pestre, Szegedre és Aradra. A világosi fegyverletétel után az önkényuralom bosszújától félve a bükki Tardonán lakott. Felesége szerzett számára menlevelet, így 1850-ben visszatérhetett Pestre. Nagyszabású történelmi regényeinek köszönhetően nagyon hamar a legnépszerűbb író lett, a Kisfaludy Társaság 1860-ban tagjává választotta. A kiegyezést követően írásaiban sokat foglalkozott a kapitalizálódással. A polgárosodó rétegek liberális elveit hirdette. Ötvenéves írói jubileuma alkalmából jelent meg 1894-ben műveinek százkötetes díszkiadása.

Laborfalvi Róza halála után 1899-ben újra megházasodott. Második házassága szintén botrányt okozott: 74 éves korában egy 20 éves színésznőt, Nagy Bellát vette el feleségül. Emiatt sokan elfordultak tőle.

Jókai és neje, Nagy Bella

Jókai és neje, Nagy Bella 1899-ben, olaszországi nászútjuk során készült fényképéről a következő tréfás megjegyzést tette: „A nápolyi fényképész ugyancsak becsületes ember volt; engem húsz évvel fiatalabbá tett, nőmet tízzel öregbítette s így harmincz évvel közelebb hozott egymáshoz”

Élete végéig dolgozott. Egyik legtermékenyebb írónk – fél évszázados pályafutása alatt megszámlálhatatlan elbeszélést, színművet, verset és több mint száz regényt írt.

Korszakalkotó irodalmi tevékenysége mellett politikai pályája is jelentős volt. Több mint három évtizeden át volt országgyűlési képviselő.

Jókai 1872 és 1874 között, részletekben közölt műve, A jövő század regénye az egyik első magyar tudományos-fantasztikus írás. A történet 1952 és 2000 között játszódik, és megjelenik benne a repülés problémaköre, valamint a műanyag előfutárának is tekinthető „ichor” előállításának víziója is.

Családja és fiatal felesége Jókai halála után évtizedekig pereskedett a szerző örökségéért.

A Magyar Írószövetség kezdeményezésére 2018-óta ünnepeljük a Magyar Széppróza Napját február 18-án, Jókai Mór születésnapján.

Főbb művei: Vadon virágai (elb., 1848); Forradalmi és csataképek 1848 és 1849-ből (elb., 1850); Egy bujdosó naplója (elb., 1851); Erdély aranykora (r., 1852); Török világ Magyarországon (r., 1853); Egy magyar nábob (r., 1853-1854); Janicsárok végnapjai (r., 1854); Kárpáthy Zoltán (r., 1854); Szegény gazdagok (r., 1860); Az új földesúr (r., 1863); Politikai divatok (r., 1862-1864); Mire megvénülünk (r., 1865); Szerelem bolondjai (r., 1868-1869); A kőszívű ember fiai (r., 1869); Fekete gyémántok (r., 1870); Eppur si muove. És mégis mozog a föld (r., 1872, 1873); Az aranyember (r., 1872); A jövő század regénye (r., 1872-1874); Enyém, tied, övé (r., 1875); Az élet komédiásai (r., 1876); Egy az Isten (r., 1877); Névtelen vár (r., 1877); Rab Ráby (r., 1879); Szeretve mind a vérpadig (r., 1882); A lőcsei fehér asszony (r., 1885); A cigánybáró (r., 1885); A tengerszemű hölgy (r., 1890); Gazdag szegények (r., 1890); Sárga rózsa (r., 1893); Fráter György (r., 1893).

(magazin.libri.hu/arcanum.hu/mek.oszk.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei