Kompenzációt kapott váláskor egy nő a házimunkáért Kínában

Kompenzációt kapott váláskor egy nő a házimunkáért Kínában

18:14 Február 27, 2021

Közélet 2384 3 хвилини

Українська

Történelmi ítéletet hozott egy kínai bíróság, ugyanis egy válóper során elrendelte a volt férjnek, hogy az ötéves házasságuk alatt a felesége által elvégzett házimunkáért cserébe 6400 eurónak megfelelő jüant kell kártérítésként fizetni.

Nemrégiben fogadtak el Kínában egy polgári törvénykönyv módosítást, mely szerint bárki, aki a gyermek vagy az idős szülők gondozását elsődlegesen végezete, valamint a fizetetlen házimunka nagy részét is intézte, kompenzációt kérhet a volt házastársától.

Ennek az értékében elsődlegesen meg kell állapodnia a válófélben lévő házastársaknak, amennyiben viszont ez nem sikerül, a bíróság ítéletével pótolja ezt a megállapodást – írja a The Guardian. Ennek megfelelően rögtön meg is jött az egyik első ítélet, melyben kimondták: mivel a férj nem vette ki eléggé a részét a házimunkából, 6400 eurónak megfelelő jüant kell fizetnie.

A pekingi bíróság előtt a volt feleség elárulta, ő foglalkozott elsődlegesen a gyermekekkel, miközben férje munkában volt. Hozzátette: nem volt hajlandó részt venni szinte semmilyen házimunkában, és nem is érdekelte igazán az egész helyzet.

A páros még 2015-ben házasodott össze, ám megromlott a viszonyuk, ezért három évvel később különköltöztek. Végül a férj adta be a válókeresetet, melybe a feleség, akit csak Wangnak hívott a média, először hezitálva, de beleegyezett.

A válóper során vagyonmegosztást és pénzügyi kompenzációt kért, valamint az 50 000 jüanról szóló házimunka-kompenzációt. A bíróság pedig a javára ítélt az ügyben, ugyanis mindent megkapott, ezen felül a gyermekük felügyeleti jogát és gyermektartást is.

Az ítélet azért is jelentős, mert Kínában úgy tartják, hogy a polgári törvénykönyv hatályba lépése óta ez az első ítélet, ami megfelelő, pénzben is kifejezethető értéket rendel a házimunkához. Nemcsak Kínának, hanem a világ többi részének is érdekes precedens lehet, ami még akár kontinensünkön is jogalkotást inspirálhat.

Forrás: liner.hu

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei