karpat.in.ua

Már szeptemberre elkészülhet a gyerekeknek szánt, egydózisú koronavírus elleni oltóanyag

A Johnson & Johnson vezérigazgatója, Alex Gorsky szerint szeptemberre már a 18 évesek számára készített vakcinájuk is lesz. Gorsky a Washington Post konferenciahívásán beszélt erről szerdán.

„Úgy gondolom, ekkor a legvalószínűbb az érkezése. A jó hír, hogy a gyógyszerfelügyelet már dolgozik a cégekkel közösen az engedélyeztetési irányvonalakon, hogy megfelelően gyűjthessünk adatokat.”

A vezérigazgató arról is beszélt, hogy vakcinájuk egyik fő előnye, hogy már korábban is használtak hasonló anyagot kiskorúakon: „Az AdVac 26-ot több korcsoporton, fiatalokon és időseken is használtuk Afrikában, amikor az ebola és a HIV ellen fejlesztettünk vakcinát. Emiatt optimisták vagyunk, hogy a szabadalmunk biztonságos lesz a korcsoport számára, ettől még persze fogjuk tesztelni.”

A CNN rámutatott, a Johnson & Johnson múlt héten jelentette be először, hogy vakcinájuk hatásait kamaszokon is teszteljék, ezt Gorsky szerint 12-18 évesekkel kezdik, majd innen mennek lefelé.

Dr. Macaya Douoguih, a J&J vakcinafejlesztői partnerének, a Janssennek a fejlesztési és orvosi igazgatója múlt héten az Egyesült Államok Járványügyi Központjának meghallgatásán beszélt arról, hogy emellett a második és harmadik harmadban lévő terhes nők beoltásáról is készül egy tanulmányuk március végén.

Forrás: liner.hu