Tömegesen hagyják el az emberek Párizst a lezárás előtti napon

Tömegesen hagyják el az emberek Párizst a lezárás előtti napon

21:00 Március 19, 2021

Közélet 2073 5 хвилин

Українська

Tömeges hagyták el az emberek Párizst pénteken a koronavírus-járvány megfékezésére éjfélkor életbe lépő harmadik lezárás előtt: az állami vasúttársaság (SNCF) honlapján a kevésbé fertőzött régiókba induló vonatokra minden jegy elkelt, a fővárosból kivezető autóutakon pedig a déli órákra rekordméretű dugók alakultak ki.

 „A Bretagne-na, Dél-Nyugatra vagy Lyonba induló vonatokon nincs több hely péntekre” – közölte az SNCF szóvivője, jelezve, hogy az elmúlt hetekben péntekenként csak 60-70 százalékban teltek meg a vonatok. Az SNCF nem indít plusz vonatokat, de esetenként vizsgálja, hogy mely vonatokhoz érdemes több vasúti kocsit kapcsolni.  

Az SNCF közlése szerint Párizsból 20 százalékkal többen foglaltak jegyet péntekre, mint általában, a legtöbben Bordeaux-ba, Lyon-ba, Marseille-be, Rennes-be és Nantes-ba indulnak.

 A párizsi pályaudvarokon egyébként piros mellényt viselő vasúti dolgozók segítik egész nap a tömegesen érkezők eligazodását.

A közutakon is reggel óta az átlagosnál élénkebb a forgalom, s délre több helyen dugók alakultak: kora délután több mint 250 kilométeres dugó volt a főváros körül, amely az átlagos duplája, s a hatóságok még nagyobb torlódásokra számítanak a késő délutáni órákban.  

Hasonló helyzet alakult ki Párizsban az előző két lezárás előtt is, októberben az utolsó esti csúcsforgalmi időben 734 kilométeres dugó volt a Párizsból kivezető utakon.
Jelentős különbség azonban az előző lezárásokhoz képest, hogy a vidéki országrészben élők megértőbbek a fővárosból hozzá menekülőkkel.

Az Atlanti-óceán partján található La Baule elegáns üdülőhely az egyik legkedveltebb célpontja a párizsiaknak. Az alig 18 ezer lakosú városban az előző lezárások alatt megduplázódott a lakosság.

„Mégis csak jobb itt lenni a lezárás alatt, mint a párizsi kis lakásokban” – mondta az LCI hírtelevízióban egy helyi lakos. Egy másik helyi lakos is „természetesnek” tartja, hogy a párizsiak elhagyják a fővárost, de nem tagadta, tart attól, hogy a vírust is hozzák magukkal.  „Ha betartják az egészségbiztonsági szabályokat, semmi probléma, hogy jönnek” – mondta egy kereskedő, aki kifejezetten örül, hogy turisták érkeznek a városba. „Nagyon várjuk őket, örülünk, hogy jönnek, sok párizsinak van itt háza” – mondta egy másik butiktulajdonos.  

Anne-Claude Crémieux, a párizsi Raymond Poincaré kórház infektológiai osztályának orvosa szerint a párizsiak exodusa nem fogja növelni a fertőzésveszélyt más régiókban, miután a vírus szinte kizárólag zárt térben terjed. Ha az emberek tágabb helyeken szeretnének lenni, ahol a szociális kapcsolatok kevésbé erősek, miért ne” – mondta a szakember a FranceInfo hírrádióban.    

A száz francia megyéből tizenhatban, köztük Párizsban, péntek éjféltől lép életbe a lezárás, legalább négy hétre, a koronavírus fertőzőbb variánsai egyre fokozódó terjedésének megfékezésére, a korlátozások azonban rugalmasabbak lesznek az előző két lezáráshoz képest.

A lakhelyet el lehet hagyni, időkorlát nélkül, de csak előre kitöltött igazolással, és csak 10 kilométeres körzetben, a megyék közötti közlekedés viszont tilos, kivételt csak a halaszthatatlan vagy a hivatalos ügyek jelentenek. Az iskolák mindenhol nyitva maradnak, a 16 megyében viszont csak az alapvető szükségleteket kielégítő üzletek nyithatnak ki, amely kategóriába beletartoznak a zenei- és a könyvesboltok is, valamint a kormány pénteki közlése szerint a fodrászatok, a virágboltok és a barkácsboltok is.

A lezárás mintegy 20 millió franciát, az ország lakosságának csaknem harmadát érinti. Az ország többi részén az éjszakai kijárási korlátozás szombattól a jelenlegi délután 6 óra helyett este 7 órától fog kezdődni.

MTI

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei