A járványok kialakulása és a fakitermelés között találtak összefüggést

A járványok kialakulása és a fakitermelés között találtak összefüggést

18:45 Március 28, 2021

Közélet 3909 4 хвилини

Az erdők kitermelése és az állatokkal terjedő fertőző betegségek kialakulása között francia kutatók jelentős statisztikai összefüggést találtak. Ugyanakkor részben az erdősítés is megnöveli az ilyen betegségek számát, és hasonló figyelhető meg például az olajpálma-ültetvények esetében: minél nagyobb területet foglalnak el, annál gyakrabban lépnek fel fertőző betegségek – idézi az MTI a Frontiers in Veterinary Science című tudományos lapban bemutatott tanulmányra hivatkozva.

„A pontos ökológiai mechanizmust nem ismerjük még, de feltételezhető, hogy az ültetvények a természetes erdős területek kárára fejlődnek, az újratelepítés pedig főként monokulturális erdőkből áll, melyeket a füves területek kárára alakítanak ki”  – mondta Serge Morand, a párizsi Nemzeti Tudományos Kutatóközpont (CNRS) munkatársa.

A földhasználat mindkét változása a biológiai sokszínűség elvesztésével jár, a leegyszerűsödött életterek pedig kedvezőek a kórokozók és betegséget hordozó állatok számára.

A szerzők szerint egy egészséges, fajokban gazdag erdőben egy sor ragadozó szűri meg és iktatja ki a betegségeket. Ha egy ilyen ökoszisztémát olajpálma-ültetvénnyel, szójamezővel vagy eukaliptuszokkal helyettesítenek, a különleges igényű fajok eltűnnek és az olyan fajok kezdenek el terjedni, mint a patkányok és a moszkítók, melyek patogéneket terjesztenek az emberi és nem emberi élőhelyeken.

Morand és kollégája, Claire Lajaunie, a Nemzeti Egészségügyi és Orvosi Kutatóintézet munkatársa az 1990 és 2016 között bekövetkezett változásokat figyelte meg világszerte. Elemzésükhöz az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) és a Világbank adatait használták. Egy fertőző betegségekkel foglalkozó adatbank szerint az érintett időszakban több ezernyi járvány alakult ki, melyeknél a kórokozó közvetlenül vagy például rovarokon révén került az állati gazdatestből az emberre.

Ott a kitermelés, itt a telepítés az ok

Az ilyen betegségek adott országban történő fellépését a kutatók összefüggésbe hozták az ország erdős területeinek, olajpálma-ültetvényeinek méretével és demográfiai adataival. Erős kapcsolatot találtak továbbá a fakitermelés és a járványok, például a malária és az ebola között a trópusi országokban, például Brazíliában, Peruban, Bolíviában, a Kongói Demokratikus Köztársaságban, Kamerunban, Indonéziában, Mianmarban és Malajziában is.

Ezzel szemben a mérsékelt övi régiókban, például az Egyesült Államokban, Kínában és Európában a fatelepítés és a betegségek között találtak összefüggést. Ilyen betegség például a kullancsok által terjesztett Lyme-kór.

A tudósokat meglepte, hogy az olajpálmák és a járványok között Kínában és Thaiföldön is találtak összefüggést, holott ezekben az országokban kismértékű az erdők irtása. Ezeken a területeken azonban gyakoribbak a szúnyogok által terjesztett betegségek, például a dengue-láz, a Zika-vírus és a sárgaláz.

(MTI/Index)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei