Ukrajna 10 millió adag vakcinára kötött szerződést a Pfizer gyógyszergyárral – Zelenszkij

Ukrajna 10 millió adag vakcinára kötött szerződést a Pfizer gyógyszergyárral – Zelenszkij

20:53 Április 6, 2021

Közélet 2521 2 хвилини

Українська

Ukrajna 10 millió adag koronavírus elleni vakcinára kötött szerződést a Pfizer gyógyszergyárra, az oltóanyag első tételeit a cég már a következő hónapokban leszállítja Ukrajnának, az egész lekötött mennyiséget pedig az idei év során – jelentette be Volodimir Zelenszkij államfő kedden az Elnöki Hivatal honlapján.

A közlemény idézte az elnököt, aki elmondta, „a mai nagyon fontos nap Ukrajna és az ukránok számára, ma végre egy fontos szerződést írtunk alá a Pfizer céggel 10 millió adag Pfizer-vakcina szállításáról.” Hozzátette, hogy ezt nehéz volt elérni, de az Albert Burla vezérigazgatóval február 8-án folytatott megbeszélésnek köszönhetően megígérte, hogy minden tőle telhetőt megtesz, és meg is tette.

A honlap szerint a tárgyalásokkal közvetlenül Andrij Jermak, az Elnöki Hivatal vezetője foglalkozott. Mint közölte az együttműködés az amerikai gyógyszergyártó cégekkel folytatódni és bővülni fog.

(vb/president.gov.ua)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei