Április 22-e a Föld napja

Április 22-e a Föld napja

21:00 Április 22, 2021

Közélet 376 4 хвилини

A Föld napján, április 22-én világszerte a Föld természeti környezetének megóvására hívják fel a figyelmet.

Gaylord Nelson, Wisconsin állam szenátora és Denis Hayes, ugyancsak wisconsini egyetemi hallgató hozta össze a legjelentősebb világnapot, a Föld napját. 1970. április 22-én tartották az elsőt, amikor rögtön már több, mint 20 millió amerikai figyelmét sikerült felhívni a környezet védelmének fontosságára. A szenátor, aki érdekes módon egy Clear Lake (Tiszta-tó) nevű településről származott az egy évvel korábbi, Santa Barbara-i, súlyos olajszennyezésre kívánt reagálni, illetve felhívni a figyelmet a Föld törékeny környezeti egyensúlya, a tiszta víz, tiszta levegő és a veszélyeztetett fajok fontosságára. Denis Hayes egyetemista ugyancsak a környezetvédelem felé akarta terelni az amúgy is fölös energiával rendelkező, vietnam ellen tüntető fiatalokat.

Hayes azóta is környezetvédelemmel foglalkozik: Jimmy Carter elnöksége idején a Napenergia Kutatóintézet igazgatója lett, de amikor Ronald Reagan megvonta tőle az amerikai szövetségi kormány anyagi támogatását, lemondott. A Time magazin 1999-ben a Bolygó Hősének kiáltotta ki.

A Föld napja 1990-ben vált világmozgalommá, kétszázmilliós részvétellel és a Föld szinte minden országának csatlakozásával. Az időközben országonként kialakult szelektív hulladékgyűjtés, környezetbarát termékek létrehozása, napkollektorok, szélerőművek építése még mindig nem elég, a túlzott vegyszerhasználat az energiapazarlás, az autózás terjedése, vizek szennyezése, az üvegházhatású gázok kibocsátásának emelkedése további riadót fúj, hogy nem tudjuk felelősséggel használni a rendelkezésre álló energiaforrásokat és hogy a felmelegedést nem kerültük el.

A világnaphoz csatlakozott időközben a Természetvédelmi Világalap is (WWF).

Tavaly írta alá a Föld napja alkalmából 175 ország a 2015-ben megkötött párizsi klímaegyezményt az ENSZ szervezésében létrehozott eseményen. Ennek jelentősége abban áll, hogy az üvegházhatású gázok kibocsátásáért felelős országok többsége ratifikálja, beemeli saját jogszabályai közé, hogy felelős azért, hogy a következő időszakban a Föld légkörének átlagosan 2 Celsius-fokos emelkedése ne emelkedjen legalább e határ fölé.

A Föld napja minden országban évről évre különböző rendezvényekkel hívja fel a figyelmet a környezetvédelem fontosságára és arra, hogy amit eddig tettünk, még mindig nem elég: sőt, olyan szinten romboljuk környezetünket, hogy csak jelen életmódunk fenntartásához már több, mint 1,6 méretnyi mostani Földre lenne szükség. Márpedig – legalábbis egyelőre – nincs hova terjeszkednünk.

A Föld napjának saját zászlója és saját himnusza is van az Örömóda dallamára.

Forrás: szabadmagyarszo.com

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei