Az EP támogatta a beoltottsági igazolás bevezetését az utazók számára

Az EP támogatta a beoltottsági igazolás bevezetését az utazók számára

08:48 Április 30, 2021

Közélet 2513 3 хвилини

Українська

Az Európai Parlament brüsszeli plenáris ülésén elfogadta a koronavírus elleni beoltottságot igazoló dokumentumról kezdődő tárgyalásokra vonatkozó álláspontját, melyben a képviselők leszögezték, hogy a járvány ideje alatt használni tervezett igazolványnak megkülönböztetés nélkül kell biztosítania a szabad mozgást Európában – tájékoztatott az uniós parlament csütörtökön.

Rögzítették azt is, hogy az igazolványok nem működhetnek úti okmányként, és birtoklásuk nem válhat a szabad mozgáshoz fűződő jog gyakorlásának előfeltételévé.

A digitálisan vagy papírformátumban kiállítható igazolványnak tanúsítania kellene, hogy tulajdonosát beoltották a koronavírus ellen, vagy friss negatív teszteredménnyel rendelkezik, illetve már átesett koronavírus-fertőzésen. Véleményük szerint az okmány legfeljebb egy évig maradhat érvényben.

Az EP azt is biztosítani szeretné, hogy az igazolvány az uniós jogszabályok szerint bevezetett tagállami kezdeményezésekkel összhangban működjön. Szerintük ezért a tagállamoknak abban az esetben kell elfogadniuk más tagállam által kiállított oltási igazolást, ha az oltóanyagot az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) már engedélyezte. Minden tagállam azonban eldöntheti, hogy olyan vakcinával elvégzett oltásról szóló igazolást is elfogad-e, amely szerepel legalább az Egészségügyi Világszervezet (WHO) veszélyhelyzeti alkalmazási engedélyt kapott oltóanyagokat tartalmazó listáján.

Azt javasolták, hogy az igazolványok birtokosainak ne kelljen további kötelező utazási korlátozásokra, például karanténra, önkéntes karanténra vagy tesztelésre számítaniuk. Hangsúlyozták ugyanakkor, hogy a tagállamoknak – a be nem oltottak hátrányos megkülönböztetésének elkerülésére és gazdasági okokból – „egyetemes, hozzáférhető, időben történő és ingyenes tesztelési lehetőségeket” kellene biztosítaniuk.

Leszögezték, hogy az igazolványokban szereplő személyes adatokat a célország nem őrizheti meg, és uniós szinten sem hozhatnak létre központi adatbázist. Azt szeretnék elérni továbbá, hogy az adatokat kezelő és befogadó szervek közintézmények legyenek.

A képviselők végezetül kiemelték, hogy a koronavírus elleni oltóanyagokat nagy tömegben és megfizethető áron kell előállítani, és biztosítani kell globális elosztásukat. Emellett aggodalmukat fogalmazták meg azon problémák miatt, amelyet a termelési és szállítási ütemtervet be nem tartó vállalatok okoznak.

(MTI/Vajma.info)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei