Nem jött össze a negyedik repülés a Marson állomásozó helikopternek

Nem jött össze a negyedik repülés a Marson állomásozó helikopternek

21:47 Április 30, 2021

Közélet 2088 2 хвилини

Nem sikerült felemelkednie negyedik tesztrepülésén a Marson csütörtökön az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) minihelikopterének.

Az 1,8 kilogramm súlyú Ingenuity nevű helikopter az első három repülésén egyre magasabbra emelkedett és egyre hosszabb időt volt képes repülni, és azt tervezték a NASA mérnökei, hogy a negyedik alkalommal még magasabbra száll fel, ám a helikopter a talajon maradt.

A NASA repülésirányítói pénteken újabb tesztrepüléssel próbálkoznak – közölte az űrkutatási hivatal.

A mérnökök már korábban közölték, azzal számolnak, hogy a repülési kísérletek 85 százaléka lesz sikeres.

Az Ingenuity repülései komoly technikai kihívásokat jelentenek, egyebek között a vörös bolygó rendkívül ritka légköre miatt, amelynek sűrűsége mindössze egy százaléka a Földének. Ez azt jelenti, hogy a minihelikopter vízszintesen forgó légcsavarjainak percenként 2400 forgást kell megtenniük a felemelkedéshez, vagyis nagyjából ötször annyit, mint egy helikopternek a Földön.

Az ultrakönnyű helikopter a Perseverance marsjáróhoz erősítve érkezett meg a Marsra február 18-án. A drón április 3-án vált le a roverről a tesztrepülések számára kijelölt 10×10 méteres területen.

A tervek szerint jövő hét elejéig fogják tesztelni az Ingeniuty repülési képességeit a marsi égbolton. Utána fogja megkezdeni a marjáró fő misszióját, olyan kőzetminták gyűjtését, amelyek a földi értelemben vett élet nyomaira utalnak a Mars múltjából.

(magyarnemzet.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei