London 2021: 71 éves lelkészt vertek bilincsbe, mert a társadalom keresztény értékrendtől való eltávolodásáról prédikált (videó)

London 2021: 71 éves lelkészt vertek bilincsbe, mert a társadalom keresztény értékrendtől való eltávolodásáról prédikált (videó)

20:15 Április 30, 2021

Közélet 6675 4 хвилини

Klasszikus családmodellről, illetve a férfi és nő közötti házasságról beszélt egy utcai rendezvényen az a 71 éves lelkész, akit durván ráncigálva tartóztattak le London egyik külvárosi részén. „Gyűlöletbeszédet és homofób kijelentéseket” tartalmazott a lelkész prédikációja a hatóságokhoz érkezett bejelentések szerint. A lelkészt rendőrségi fogdába hurcolták, majd eljárást indítottak ellene – közölte a V4NA nemzetközi hírügynökségre hivatkozva az Origo

John Sherwood lelkész és a társa észak-nyugat London egyik külvárosa, Uxbridge központjában tartottak nyilvános prédikációt, ahogy azt korábban már többször is tették. Legutóbb azonban többen bejelentést tettek a lelkész ellen, akit végül le is tartóztattak.

Ez alkalommal a két prédikátor arról beszélt, hogy hogyan távolodik el a brit társadalom a keresztény értékektől. Szerintük ez megmutatkozik például a házasság újraértelmezésében, az azonos neműek házasságával, amit ők a bibliai tanítás elleni támadásnak minősítettek.

Sherwood lelkész prédikációjában a Biblia verseire hivatkozva kifejtette, „Isten célja az emberiség megteremtésekor az volt, hogy az emberek családokban éljenek, a családok élén pedig egy anya és egy apa álljon, ne pedig két anya vagy két apa.” A lelkész arról is beszélt, hogy Isten csak két nemet, férfit és nőt teremtett.

Az igehirdetés alatt azonban számos rendőr ment a helyszínre, akik arról értesítették a lelkészt, hogy három panasz is érkezett a prédikációval kapcsolatban.

A bejelentések szerint a beszéd homofób kijelentéseket tartalmazott, ezzel pedig ijedtséget és szorongást okoz.

A prédikátorok felhívták a rendőrség figyelmét arra, hogy ők vallásuk meggyőződéseiről beszélnek,a rendőrség szerint azonban bizonyos témákról nem lehet beszélni nyilvános helyen, mert az sérthet másokat. Bár a lelkészek felvetették, hogy őket az LMBTQ-felvonulás sérti, a hatóság ezt az érvet nem fogadta el. Sherwood lelkész azt is hangsúlyozta, hogy szólásszabadság van, és a panaszok miatt még nem fogja abbahagyni az igehirdetést, ha pedig valakinek nem tetszik, amiről beszél, akkor szabadon távozhat.

Miután azonban folytatta beszédét, többen – akik magukat biszexuálisnak és leszbikusnak vallották – közbekiabáltak, és homofóbiával és gyűlöletbeszéddel vádolták meg a lelkészt.

A hatóságok ezután közbeléptek, elvették Sherwood Bibliáját, durván ráncigálva megbilincselték az idős férfit, és letartóztatták, amiért az szerintük nyugtalanságot és szorongást okozott.

Sherwoodot egy éjszakára egy rendőrségi fogdában tartották, és bár másnap dél körül elengedték, jelenleg is eljárás folyik ellene.

Mindez kísértetiesen emlékeztet arra, ami a kommunista diktatúrák időszakában a közép-kelet-európai államokban zajlott le. Akkor is mindennapos volt, hogy a radikális baloldal feljelentései nyomán keresztény papokat, lelkészeket hurcolnak el, akiket ezt követően koncepciós perekben elítéltek, majd sok esetben kivégeztek. A kivégzéseket leszámítva most ezek a baljós események Nyugat-Európában megismétlődnek.

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei