Szigorítják az oroszlánok tenyésztését Dél-Afrikában

Szigorítják az oroszlánok tenyésztését Dél-Afrikában

14:50 Május 4, 2021

Közélet 2566 2 хвилини

Українська

Egy új tervezet szerint megtiltanák Dél-Afrikában az oroszlánok tenyésztését vadászat és kölyöksimogatás céljára.

A javaslat azután készült, hogy közzétették a fogságban tartott oroszlánok tenyésztésének sok vitát kiváltó gyakorlatáról két éven át készült tanulmány eredményeit – számolt be róla a BBC hírportálja.

A dél-afrikai kormány elfogadta a szakértői testület javaslatait, melyek a vadászati ipar haragját válthatják ki.

„A jelentés kimondta: meg kell állítani az oroszlánok szaporítással és fogságban tartással folyó háziasítását. Nem akarjuk a fogságban tenyésztésüket, vadászatukat, a kölyöksimogatást, az állatok kihasználását” – mondta Barbara Creecy környezetvédelmi miniszter.

A vadon felnőtt oroszlánok szabályozott vadászata azonban folytatódhat – tette hozzá. Az oroszlánvadászat a turizmus bevételeinek jövedelmező forrása. A szakértői testületnek az volt a feladata, hogy tekintse át az oroszlánokra, leopárdokra, orrszarvúkra és elefántokra vonatkozó szabályozás.

A felhalmozott orrszarvútülök- és elefántagyar-készletekről azt javasolták, tárgyaljanak más afrikai országokkal, mielőtt eldöntenék, mi legyen a sorsuk. Becslések szerint az országban több mint 8 ezer oroszlánt tartanak fogságban, ezzel szemben vadon csak mintegy 3500 él.

A World Animal Protection nevű állatvédelmi jótékonysági szervezet a vadvilág győzelmeként ünnepelte a bejelentést.

(origo.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei