karpat.in.ua

Feltehetően a Nemzeti Gárda egészségügyi központjában helyezik karanténba a Kínáből evakuált ukrán és külföldi állampolgárokat

A Nemzeti Gárda Poltava megyei Novi Szanzsari-i egészségügyi központjában helyezik 14 napos karanténba a Kínából evakuált ukrán és külföldi állampolgárokat-jelentette a Novoje Vremja. Novi Szanzsari községnek 8 ezer lakosa van. 2018-ban a NATO rehabilitációs berendezéssel támogatta az egészségügyi központot.

A Nemzeti Gárda honlapja szerint a szanatórium csaknem 70 éve működik, a Novoszanzsarszkij ásványvízforrás helyén helyezkedik el, amely összetételében és tulajdonságaiban a Jesszentuki -17 ásványvízhez áll közel.

Az egészségügyi központ az alábbi rehabilitációs és kezelési folyamatokat biztosítja:

Amikor a helyi lakosok tudomására jutott, hogy az evakuált személyeket a szanatóriumban helyezik el, tiltakozásuknak adtak hangot, eltorlaszolták az utat. Az úttorlasz eltávolítása közben a összecsapás tört ki a tiltakozók és a rendőrség között.

Oleg Szinyegubov, a poltavai megyei Közigazgatási hivatal vezetője a helyszínen próbálta a helyieket megnyugtatni. Egyben kihangsúlyozta, hogy az evakuáltak között senkinél sem diagnosztizálták a koronavírus-megbetegedés tüneteit.

Anton Gerascsenko beügyminiszter-helyettes Facebook oldalán fotót helyezett el a szanatóriumról azzal a céllal, hogy bemutassa, milyen körülményeket biztosítanak az evakuáltaknak. Egyben megjegyezte, hogy a hisztéria az ügy körül lassan elmúlik. Gerascsenko biztosított arról, hogy az evakuáltakról képzett ápolók gondoskodtak majd, a rendőrség, a mentők valamint a Belügyminisztérium más egységei biztosítják majd a közrendet a karantén ideje alatt.

Arszen Avakov belügyminiszter felszólította a helyi lakosokat a pánikhangulat elkerülésére valamit a rendfenntartókkal való együttműködésre. 

Az Urjadovij Kurjer honlapja arról számolt be, hogy a Novi Szanzsari-i egészségügyi központ alkalmazottait elszállították, a vesztezár alá helyezettekkel nem lesznek kapcsolatban. „ A csoportba, amely a megfigyelést végzi, orvosokat, nővéreket, technikusokat vontak be, akik az emberek megfelelő biztonságát és tartózkodását biztosítják” – áll a nyilatkozatban.

Ezenkívüla Miniszterelnökségnél elmondták, hogy az evakuáltak, a repülőgép személyzete, az orvosi és technikai személyzet külön termekben lesznek elhelyezve, a hulladékok speciális eljárással lesznek megsemmisítve, nem kerülnek a közös csatorna-rendszerbe. „A nem kívánatos következmények valószínűsége nagyon alacsony”- hangsúlyozták.

Olekszandr Kornyijenko, a „Nép szolgája” párt elnöke arról számolt be, hogy a parlament néhány képviselője a helyszínre utazott. „Ez Gennagyij Kaszaj, a körzet képviselője, Makszim Perebijnyisz, tapasztalt orvos valamint a Poltava megyei Tetyjána Ciba” – sorolta Kornyijenko.