Először csökkent története során Kalifornia állam népessége

Először csökkent története során Kalifornia állam népessége

19:00 Május 8, 2021

Közélet 1574 3 хвилини

Először csökkent az egyesült államokbeli Kalifornia állam népessége 2020-ban azóta, hogy statisztikát vezetnek róla. Szakértők a több mint 180 ezres csökkenést elsősorban a koronavírus-járványban elhunytakkal, a születésszám megcsappanásával és az elvándorlással magyarázzák  – közölte a National Review című, kéthetente megjelenő konzervatív magazin pénteken.

A lap a tagállam által közzétett népszámlálási adatokra hivatkozva azt közölte, tavaly 182 083-mal csökkent Kalifornia lakossága, és kiemelte, hogy az amerikai népszámlálási hivatal már bejelentette, hogy a demokrata vezetésű tagállam emiatt várhatóan a kongresszusban is elveszít egy helyet. Kalifornia pénzügyminisztériuma részéről azt közölték, a jövő évre népességnövekedést várnak.

Szakértők rámutatnak arra, hogy az elmúlt három évtizedben nagyon sokan költöztek el az államból, elsősorban a magas adók, a magas ingatlanárak, a hajléktalanok gyarapodó tábora és a tetemes megélhetési költségek miatt. Hozzáteszik azt is, hogy mostanáig az elvándorlást ellensúlyozta a születések száma és a bevándorlás. Elemzők kiemelik a közbiztonság romlását is, s ezt részben a hajléktalanok számának növekedésével magyarázzák, hangsúlyozva, hogy emiatt elsősorban a tehetősebbek költöznek el, akiknek a hiányát az állam gazdasága is megérzi.

Eközben nő az elégedetlenség Kalifornia demokrata párti kormányzójával, Gavin Newsommal szemben, aki ellen petíciót is benyújtottak, hogy elmozdítsák hivatalából. A kellő számú aláírás megszerzését követően a tagállamban várhatóan novemberben tartanak kormányzóválasztást, amelyen Newsom ellen a republikánus Caitlyn Jenner indulna, aki a Fox News hírtelevíziónak adott szerdai interjújában szintén a nagyfokú elvándorlást vetette ellenfele szemére.

„Ez az állam sokat tett értem, és most azt látom, hogy a szemem előtt omlik össze” – jelentette ki Jenner, hozzátéve, hogy több kaliforniai barátja is az elvándorlók között van.

MTI

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei