Másfélezer alatt a napi új fertőzések száma Csehországban

Másfélezer alatt a napi új fertőzések száma Csehországban

17:10 Május 13, 2021

Közélet 1225 4 хвилини

Jóval másfélezer alá csökkent az újonnan igazolt fertőzések napi száma Csehországban – derült ki a cseh egészségügyi minisztérium honlapján csütörtökön közzétett kimutatásokból.

A hivatalos adatok szerint szerdán 1261 új igazolt fertőzést mutattak ki a laboratóriumi szűrések, ami tavaly nyár óta a legalacsonyabb napi esetszám. Az egy héttel korábbi helyzethez viszonyítva a napi új esetek száma több mint 600-zal csökkent.

Közben szerdán 82 ezer adag Covid-19 elleni oltóanyagot adtak be az orvosok, ami 2500-al több az egy héttel korábbinál. Bár a beadott oltások száma már öt napja 80 ezer fölött van, a vakcináció körül továbbra is sok a probléma, elsősorban a szervezéssel kapcsolatosan. A védőoltás mindkét adagját a 10,7 milliós Csehországban eddig mintegy 1,1 millió személy kapta meg. Az összes beadott oltóadagok száma 3,9 millió. Csehországban változatlanul csak az Európai Gyógyszerügynökség által jóváhagyott vakcinákat használják.

Az utolsó hét nap százezer lakosra eső átlagos esetszáma már 82-re csökkent. A kormány számára ez a mutató mérvadó az óvintézkedések fokozatos enyhítése terén. A cseh kormány már korábban közölte: akkor enyhíti a közéleti korlátozásokat, ha ez a mutató 100 alá esik. Probléma azonban, hogy az országban regionális különbségek vannak. Ennek ellenére a kormány úgy döntött, hogy a korlátozó intézkedések enyhítése mindig országos hatályú lesz.

Tovább enyhült a kórházi helyzet is. A kórházakban jelenleg mintegy 1700 covidos beteget kezelnek, 700-zal kevesebbet mint egy hete, s a számok folyamatosan csökkennek. A súlyos betegek száma 350 alá került. A kórházak leterheltsége régiónként nem egyforma. Minden kórházban azonban már van elegendő szabad speciális covidos ágykapacitás – jegyezte meg a tárca. A kórházak áttértek a megszokott munkarendre és országszerte felújították a tervezett, korábban a járvány miatt elhalasztott műtéteket is.

A tavaly március elején kitört járvány áldozatainak eddigi száma 29 825, ezen a téren is sokat javult a helyzet és a napi halálesetek száma jelenleg már 30-35 körül mozog Csehországban. A járvány terjedési mutatója a szaktárca szerint immár két hete továbbra is egy alatt van (0,77).

A cseh kormány május elejével kezdődően fokozatosan feloldja az óvintézkedéseket. Egy hete kinyitottak a fodrászatok és a testápolással kapcsolatos szolgáltatások, most hétfőn pedig az üzletek, s az általános iskolások is visszatérhettek a tantermekbe. A vendéglők kültéri teraszai a jövő héten nyitnak.

MTI

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei