karpat.in.ua

Új tantárgyakkal bővült a “GENIUS” Jótékonysági Alapítvány tehetség programja (videó)

A “GENIUS” Jótékonysági Alapítvány a megalakításától vallja, hogy a tehetségek felkarolása és pallérozása az egyik legfontosabb dolog annak érdekében, hogy egy erős közösséget tudjunk építeni. Ennek jegében indították be tehetséggondozó programjaikat, amelyek jelenleg kilenc tehetségpontban zajlanak Kárpátalja szerte.

Ezen foglalkozásokon több mint 2000 gyermek vesz részt évről évre, Már hagyományosan az iskolai tanév második felében a versenyekre való felkészítésre helyezik a hangsúlyt a tehetséggondozó hétvégéken keresztül melyek meghívásos alapon a tanuló előmenetele és versenyeredményei alapján történik.

Most az eddigi rendszertől egy kicsit eltérve új tehetséggondozó programot építettek be, amelyben az államnyelv és idege nyelvek elsajátítását és azok fejlesztését segítik elő, ezen programokra önkéntes jelentkezés alapján lehetett bejutni, ahol a nebulók különböző plusz feladatok és foglalkozások segítségével, hatékonyabban tudnak felkészülni vizsgáikra és versenyeikre.