Franciaország legalább 30 millió vakcinadózist ad a szegényebb országoknak az év végéig – Macron

Franciaország legalább 30 millió vakcinadózist ad a szegényebb országoknak az év végéig – Macron

19:40 Május 21, 2021

Közélet 1796 4 хвилини

Franciaország az év végéig legalább 30 millió vakcinadózist átad a kis és közepes jövedelmű országok koronavírus elleni védőoltással történő megsegítésére létrehozott Covax nemzetközi vakcinaelosztási rendszernek – jelentette be pénteken Emmanuel Macron államfő.

„Nincs jogunk felhalmozni oltóanyagokat egyes országokban, amikor a többieknek nem jut. És megdöbbentő hogy időnként elkezdik beoltani a gyerekeket ott, ahol még az idősebbek és a veszélyeztettek nem eléggé átoltottak” – mondta a francia elnök az Egészségügyi Világszervezet (WHO) felhívását támogató videójában. „Egy európai kezdeményezés keretében Franciaország legalább 30 millió dózist oszt meg különböző oltóanyagokból az év végéig” – tette hozzá Emmanuel Macron „igent mondva az oltási multilateralizmusra”.

A Covax összesítése szerint a legfejlettebb országok lakosságának egyharmada már megkapta legalább az első vakcinadózist, miközben a szegényebb országokban alig 0,2 százalékos ez az arány. A WHO ezért nemzetközi szolidaritásra kéri a fejlett országokat, mielőtt megkezdik a gyerekek és a kamaszkorú fiatalok oltását.

A Covid-19 vírusa elleni vakcinák gyártása továbbra sem megfelelő ütemű a világban, a Covax pedig még messze nem érte el a célját, vagyis azt, hogy az oltóanyagokból a szegény országok is részesüljenek. A Covaxban részt vevő országokban a tervek szerint az év végére el kellene érni a lakosság 20 százalékának beoltottságát, de becslések szerint ehhez 190 millió adag hiányozni fog júniusban.

Eddig az Egyesült Államok 80 millió dózis átadására tett ajánlatot, amelyből 60 millió az AstraZeneca oltóanyaga. Franciaország áprilisban már bejelentette, hogy 100 ezer, június közepéig pedig félmillió AstraZenaca-vakcinadózist ad az afrikai országoknak a Covax keretében. Ezenkívül Svédország is felajánlott egymillió dózist.

A francia elnök azt is megerősítette, hogy kész támogatni az oltóanyagok szellemi tulajdonjogának feloldását, de csak azzal a feltétellel, hogy a WHO és a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) csatolt jelentésében azt szükségesnek tartja a gyártás felgyorsításához a világban.

Franciaország az Európai Unióhoz hasonlóan sokáig úgy vélte, hogy nem a szabadalmaknak a civil szervezetek és az Egyesült Államok által is szorgalmazott feloldásának kérdése jelenti a fő akadályt.

„A szellemi tulajdonjog kérdésénél nem lehet semmilyen tabu, semmilyen ideológia, egyszerűen világos diagnózison alapuló megoldás kell. Amennyiben a szellemi tulajdonjog jelenti az akadályt a gyártáshoz, megoldást kell találnunk, mint régen az AIDS esetében” – mondta Emmanuel Macron.

MTI

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei