Olaszországban kötelezővé tették az egészségügyi dolgozók védőoltását

Olaszországban kötelezővé tették az egészségügyi dolgozók védőoltását

18:50 Május 26, 2021

Közélet 1445 4 хвилини

Orvosok, ápolók és az összes többi egészségügyben dolgozó számára kötelezővé vált a koronavírus elleni védőoltásban való részvétel, amelynek elutasítását szankciókkal bünteti egy új olasz jogszabály – jelentette a sajtó szerdán.

Az egészségügyi dolgozók kötelező védőoltásáról szóló törvényt az alsóház 311 igen, 47 nem szavazattal és 2 tartózkodással fogadta el. A jogszabály szövegét a felsőház korábban már megszavazta. Az intézkedés egyelőre december 31-ig érvényes, vagyis az országos oltási program előre látható határidejéig.

A SARS-CoV-2 vírus elleni védőoltás kötelezettsége az orvosokat, ápolókat és minden más egészségügyben dolgozót érint, közöttük a háziorvosokat, gyógyszerészeket, valamint az idősotthonok személyzetét is. A védőoltást elutasítókat szankciókkal sújthatják: más munkakörbe helyezhetik át őket, akár alacsonyabb beosztásba is. A kórházban dolgozókat például eltávolítják a betegek közelében végzett munkából, de ha nincsen más megoldás, felfüggeszthetik őket állásukból bérmegvonással együtt.

Sajtóinformációk szerint az olasz egészségügyi dolgozók több mint öt százaléka, vagyis mintegy 84 ezren nem részesültek még első dózisban sem, de egyes tartományokban az arány sokkal magasabb. Friuli – Venezia Giulia régióban az egészségügyisek több mint 17 százaléka nem oltatta még be magát, és a tartomány június elsejétől úgynevezett fehér zóna lesz, ahol egyedül a szájmaszkviselés és a távolságtartás marad érvényben korlátozásként.

A törvény ezzel egy időben mentesítette a büntetőjogi felelőség alól a vakcinát beadó egészségügyi dolgozókat abban az esetben, ha a védőoltás káros vagy akár halálos következményekhez vezet. Nem terheli felelőség őket azzal a feltétellel, hogy a védőoltás beadását az egészségügyi minisztérium útmutatása szerint végzik. Büntetőjogi következmény csak akkor áll fenn, ha a vakcinát beadó súlyos mulasztást végez.

Pierpaolo Sileri egészségügyi államtitkár leszögezte, hogy nem szerepel napirenden a lakosság kötelező oltása. Az egészségügyi hatóságok viszont mindenkit folyamatosan oltásra szólítanak fel, hangoztatva, hogy június második felétől Olaszországban is bevezetik a digitális oltási igazolvány, mely nélkül például nem lehet majd idősotthonokba látogatni.

Szerda reggeli adatok szerint 31,8 millió olasz kapott eddig védőoltást, közöttük 10,6 millióan már a második dózist is.

MTI

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei