karpat.in.ua

Szlovákia 600 ezer eurót ad koronavírus elleni vakcina vásárlására Ukrajnának

Szlovákia 600 ezer euró támogatást nyújt Ukrajnának koronavírus elleni vakcina beszerzésére – jelentette be honlapján a kormány Denisz Smihal miniszterelnök és Eduard Heger szlovák kormányfő pénteki kijevi találkozója után, adta hírül az rbc.ua hírportál.

A közlés szerint a miniszterelnöki találkozón a felek a többi között áttekintették a Covid-19 világjárvány elleni intézkedéseket. Az ukrán miniszterelnök köszönetet mondott Szlovákiának a koronavírus elleni vakcina vásárlásához Ukrajnának nyújtott 600 ezer eurós támogatásért.

Eduard Heger elmondta, hogy Szlovákia aktívan támogatja Ukrajnában a koronavírus elleni vakcináció kiterjesztését, és a jövőben is ezt fogja tenni. Azt is jelezte, hogy Pozsony 195 ezer eurót ad a kijevi Ohmatdit gyermekkórháznak védőeszközök beszerzésére.

A megbeszélésen szó volt az ungvári nemzetközi repülőtér működésének teljes mértékű visszaállításáról is. Mint Smihal közölte, a kormánynak már aláírt megállapodása van egy ukrán légitársasággal a Kijev és Ungvár közötti rendszeres légi járat megszervezéséről. Egyúttal javasolta Hegernek, hogy tartsanak jelképes találkozót a két ország közös határának átkelőhelyén.

(vb/rbc.ua)