karpat.in.ua

Ljasko szerint nem populista állítás, hogy 5 millió ukránt be lehet oltani a nyár folyamán

Viktor Ljasko frissen kinevezett egészségügyi miniszter meg van győződve róla, hogy reális a korábban kitűzött célja, amely szerint a nyár folyamán 5 millió ukránnak meg kell kapnia a koronavírus elleni oltást – adta hírül szombaton az Ukrajinszka Pravda hírportál a tárcavezető sajtótájékoztatója nyomán.

A tudósítás szerint Ljasko újságíróknak elmondta, hogy amikor kitűzte az oltási célt, akkor ezt nem populista megfontolásból tette, ugyanis voltak bizonyos vakcinaszállítási ütemtervek, amelyeket miniszter elődje (Makszim Sztepanov) ismertetett. „Ismerem a rendszer kapacitását, hiszen a vakcináció folyamatának a szervezéséért feleltem” – tette hozzá. Megjegyezte, hogy a miniszteri posztra lépése után lehetősége volt olyan tényekkel megismerkedni, amelyekhez korábban nem volt hozzáférése, de nem módosít a korábban kitűzött célján. „Ha célról beszélünk, akkor ez feltételezi a megvalósítás lehetőségét” – mondta.

A hírportál emlékeztetett arra, hogy amennyiben 5 millió ukrán állampolgárt kell beoltani a nyár folyamán, akkor Ukrajnában 10 millió adag vakcinának kell rendelkezésre állnia, azonban egyelőre csak 3,7 millió adagra van kilátás június végéig.

Mint honlapunk beszámolt róla, Viktor Ljasko egészségügyi miniszterhelyettesként és országos közegészségügyi főorvosként május 19-i parlamenti meghallgatásán azt ígérte, biztosítja 5 millió ukrán állampolgár teljes – két körben történő – beoltását koronavírus ellen a nyár folyamán, ha kinevezik miniszterré. Mint állította, a nyári idényben 10 millió oltást fognak beadni Ukrajnában, amennyiben ő lesz az egészségügyi miniszter: „10 millió oltás 5 millió ukránnak, és ez a minimum, amit garantálok.”

(vb/pravda.com.ua)