Nemzeti összetartozás napja - Menczer: többet adtunk ennek a világnak, mint amit kaptunk tőle

Nemzeti összetartozás napja - Menczer: többet adtunk ennek a világnak, mint amit kaptunk tőle

17:40 Június 4, 2021

Közélet 1641 5 хвилин

A magyar nép büszke lehet magára, mert többet adott ennek a világnak, mint amit kapott tőle – mondta Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára pénteken, a Nemzeti összetartozás napján a Pest megyei Budakeszin.

A Budakeszi Arborétum bejáratánál felállított székelykapu avatásán az államtitkár arról beszélt: Trianon emléke fáj, hiszen „méltatlanul, tisztességtelenül bántak velünk, mert kéjes örömmel belénk rúgtak és elszakították tőlünk nemzettársainkat”. Ugyanakkor nem kell, hogy a magyar nép átadja a magát a fájdalomnak, mert „nem vagyunk vesztesek”, mert olyan száz évet, amilyen „mögöttünk van”, a világon talán egyetlen másik nemzet sem élt volna túl.

Úgy fogalmazott: „büszkék lehetünk magunkra, mert többet adtunk ennek a világnak, mint amit kaptunk tőle”, és bár sokan örültek volna annak, ha a magyarság eltűnik, „még mindig itt vagyunk és itt is maradunk”.

Menczer Tamás kitért arra is: a kormány külpolitikájának sarokköve, hogy mindenkinek megadják, de mindenkitől el is várják a tisztelet. Azt is mondta, Magyarország nincs egyedül, szövetségeket épít, és szövetségeseivel együtt dolgozik Közép-Európa felemelésén és megerősítésén.

Az államtitkár a határon túli magyarokról szólva hangsúlyozta: a kormány nem akarja Budapestről megmondani, hogyan kellene élniük a külhoni magyaroknak. Ugyanakkor a külhoni magyarok mindig számíthatnak a magyar kormányra, amely őket meghallgatva igyekszik segíteni nekik, hogy minél jobb körülmények között, a szülőföldjükön tudjanak boldogulni.

Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára az arborétum területén Szent II. János Pál pápa emlékére felállított kereszt átadásán az emlékezés fontosságáról és ezzel együtt a magyar nép küldetéséről beszélt. Azt mondta, „számot kell vetnünk a békediktátum következményeivel”, de mindazok ellenére, ami a magyarsággal történt, „felelősségünk”, hogy a Kárpát-medencében élő többi nemzet sebeit is „mi gyógyítsuk be”.

Soltész Miklós szerint azért is emlékezni kell, mert sokan próbálják elfeledtetni a tényeket. Románia nagyobb területet kapott, mint a jelenlegi Magyarország, 10,7 millió embert szakítottak el Magyarországtól, elvették az ország gyárainak felét, vasútvonalainak 60 százalékát, és 92 városát. Az országnak nem volt többé só-, ezüst- és aranybányája. „Elveszítettük fenyveseink 97, lombhullató erdeink 85 százalékát” – sorolta.

Van tehát min szomorkodni, de van „küldetésünk” is. Aki a maga területén tesz a magyarságért, az gyógyít, legyen akár a fák sebeit gyógyító erdész vagy a magyar kultúrát őrző zenész – vélekedett.

Szent II. János Pál pápáról szólva felidézte, az egyházfő egész életében közel állt a természethez. A pápát idézte, aki szerint „amikor az ember hátat fordít a teremtő terveinek, olyan zavart idéz elő, amely óhatatlanul visszahat a teremtés rendjére. Ha az ember nem él békében Istennel a föld maga sem lehet békében.”

Forrás: MTI

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei