Elegük lett a műfűből a briteknek

Elegük lett a műfűből a briteknek

09:27 Június 6, 2021

Közélet 1669 2 хвилини

Petíciót nyújtottak be a műpázsitok betiltására Nagy-Britanniában. A beadvány szerint a műanyagból készült gyepszőnyegek kiszorítják a szén-dioxid megkötésében szerepet játszó növényeket a kertekből és beszűkítik a rovarok életterét, ezért a használatuk nem segíti a biodiverzitás fenntartását.

A műpázsitok bár kedveltek, hiszen tulajdonosát megszabadítják a fűnyírás és a locsolás terheitől és költségeitől, a teljes életciklusuk alatt jelentős környezeti terhelést jelentenek: az előállításukon túl az, hogy a lefektetett gyepszőnyegekből mikroműanyagok jutnak a talajba, az elhasználódásuk után pedig nem megoldott a műanyag újrahasznosítása – írta a G7

A petíciót május óta már csaknem harmincezer brit állampolgár írta alá, így – mint a portál közölte – a kormánynak foglalkoznia kell vele. Ha november közepéig sikerül összegyűjteni százezer aláírást, akkor a parlamentnek is meg kell majd vitatnia a műfű jövőjét. Tavaly indult már ilyen kezdeményezés, igaz, azt a beadványt csak alig több mint tízezren írták alá. A brit kormány akkor a fogyasztókra bízta a természetes és a mesterséges gyepek közötti döntést. 

Forrás: hirklikk.hu

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei