Oroszország nukleáris meghajtású űrhajót küld a Jupiterre

Továbbfejlesztenék az űrben eddig alig használt atomreaktoros meghajtást. Úgy tűnik, hogy a NASA mellett az oroszok is ebben a technológiában látják a jövőt.

Előbb a Holdat, majd a Vénuszt, végül a Jupitert is meglátogathatja az a nukleáris meghajtású űrhajó, amit Oroszországban fejlesztenek – írja a Sceince Alert tudományos portál.

A bolygóközi küldetés során a jármű műszereket vagy embereket szállítana, és 2030-ban indítanák útjára – közölte az Orosz Szövetségi Űrügynökség, a Roszkoszmosz.

Az energiát tulajdonképpen egy hordozható atomerőműként funkcionáló modul fogja biztosítani, ami a Zeusz nevet kapta.

Képes lesz arra, hogy akár nagyobb mennyiségű rakományt szállító űrhajót is eljuttasson a Naprendszer távoli zugaiba.

A rendelkezésre álló, napenergiát és gravitációs hatásokat hasznosító technikák nem adnak elég gyors meghajtást az űreszközöknek, így például jelenleg egy asztronautákat szállító űrhajó több mint három év alatt tudna csak eljutni a Marsra. Ez rettentő hosszú idő, ezért maga a NASA is kutatja a nukleáris meghajtású űrhajók fejlesztésének lehetőségeit; 2027-ben egy 10 kilowattos reaktorral felszerelt leszállóegységet küldenének a Holdra.

Az amerikaiak eddig mindössze egyetlen reaktort küldtek az űrbe, azt is 1965-ben. Oroszország ezzel szemben már több mint 30 reaktort felbocsátott, így jócskán a nagy vetélytárs előtt járnak. Amennyiben a készülő 500 kilowattos nukleáris reaktor is beváltja a hozzá fűzött reményeket, az óriási lökést adhat az orosz űriparnak.

A tervezett misszió során az új űrhajó előbb a Holdat érné el, majd a Vénusz felé menne. Itt a szomszédos bolygó gravitációs terét felhasználva állna pályára a Jupiter irányába. A manőverrel hajtóanyagot lehetne megspórolni.

A jelenlegi számítások szerint az egész küldetés nagyjából 50 hónapig (azaz kicsivel több mint 4 évig) tartana, de a részletek még nincsenek teljesen kidolgozva.

A nukleáris reaktorok nagy előnyei

A mostani űreszközök a Napból, akkumulátorokból vagy radioizotópos termoelektromos generátorokból nyerik az energiát.

A Jupitert tanulmányozó amerikai Juno űrszonda például napelemeket használ, ezekkel tölti fel akkumulátorait. Ha viszont a műhold távolabbra kerül a Naptól, a napenergia felhasználásának hatékonysága is drasztikusan romlik. Más űreszközök lítiumion-akkumulátorokat használnak, ezekkel viszont csak rövid távú küldetéseket lehet végezni.

A NASA Voyager-űrszondáit radioizotópos termoelektromos generátorok működtetik. Ezek már hosszabb távú űrutazást is lehetővé tesznek, de hatékonyságuk meg sem közelíti a nukleáris reaktorokét.

Utóbbiak ugyanis a világűr legsötétebb, leghidegebb tartományaiban is működőképesek, továbbá akár 10-12 évig is üzemelhetnek amellett, hogy a hagyományosnál gyorsabb meghajtást tesznek lehetővé.

Vannak persze hátrányai is a technikának. Az egyik, hogy az elképesztő hőt termelő reaktorok nagy valószínűséggel erősen dúsított uránt igényelnek, ami akár biztonsági kockázatot is jelenthet.

Alapja lesz egy új űrállomásnak

A Zeusz fejlesztése nem most, hanem 2010-ben indult azzal a céllal, hogy két évtizeden belül felküldjék az űrbe. Egyelőre úgy tűnik, tartható a kitűzött dátum.

A prototípus előállítása és tesztelése 2018-ban kezdődött, a fejlesztés vezetésével a Roszkoszmosz a szentpétervári székhelyű Arsenal vállalatot bízta meg. A munka költségei elérik a 4,2 milliárd rubelt.

Várhatóan a Zeuszon alapuló technika fogja működtetni a 2025-re tervezett orosz űrállomást is.

(origo.hu)