Ukrajnában ez év végéig megjelenik a hazai Covid elleni vakcina mintája

Ukrajnában ez év végéig megjelenik a hazai Covid elleni vakcina mintája

11:31 Június 14, 2021

Közélet 2251 4 хвилини

Українська

A Palladin Biokémiai Intézet a koronavírus elleni vakcina kifejlesztésén dolgozik, és az év végéig elkészíti a klinikai vizsgálatokra késze álló mintát, közölte Szerhij Komiszarenko akadémikus az intézet igazgatója az Ukrinformnak adott interjújában.

„Az intézet rendelkezik a vakcina prototípusával, amelyet most finomítanak, hogy végül elkészítsék az oltóanyagot. Nos, reméljük, hogy év végére elkészül a vakcina befejezett mintája, és készen áll a klinikai vizsgálatokra” – mondta.

A tudós elmagyarázta, hogy a Nemzeti Tudományos Akadémián belül a vakcina kidolgozásával két intézet foglalkozik – a Palladin Biokémiai és a Lvivi Sejtbiológiai Intézet, amely alegységes fehérje vakcinát fejleszti ki.

Arra a kérdésre, vajon sikerül-e beindítani az oltóanyag tömeggyártását, Komiszarenko elmondta:

„A Nemzeti Tudományos Akadémia országunk legfőbb tudományos intézménye, amely alapkutatással foglalkozik, különösen az orvostudományi és a biológiai tudományok területén. De senki sem kérte tőlünk, hogy az oltóanyag gyártásával foglalkozzunk.”

Az akadémikus szerint mindkét intézet saját kezdeményezésére nyújtotta be javaslatait a Nemzeti Kutatási Alapítvány és forráshoz jutott. Ezek az összegek azonban minimálisak egy vakcina létrehozásához. Ugyanakkor az oltóanyag előállítása, tesztelése és megvalósítása körülbelül 2-3 milliárd dollárba kerül.

„Ez a mi kezdeményezésünk volt, kaptunk bizonyos forrást, amelyek nyilvánvalóan nem elegendőek új berendezések vásárlásához, amelyekre szükség van a vírus, annak felépítésének, működésének és összetevőinek tanulmányozásához” – mondta Komiszarenko.

Egyben hozzátette, hogy a Palladin Intézet számos egyedi, még nem igényelt orvostudományi fejlesztés van. Az akadémikus szerint nincs társadalmi igény a hazai gyógyszerekre, az immuno-biológiai termékekre stb. A gyógyszereket szinte kizárólag külföldön szerzik be.

„Ebben az intézetben kidolgozott gyógyszerek vannak a polcokon. Ezek közül csak három vagy négy vásárolható meg a gyógyszertárban. Ha találmányaink – legyenek akár diagnosztika, akár gyógyszer – megvalósultak, és ezek nem rosszabbak, mint a külföldiek, és némelyik egyedi, akkor az intézet esetleg nem igényelne költségvetési forrásokat. Vagy mondjuk úgy, hogy költségvetési forrásokat a bérek kifizetésére költené, modern berendezéseket vásárolna, amelyeket nem tudunk megvenni” – mondta Komiszarenko.

Azt is elmondta, hogy az intézet kidolgozási között vannak a kognitív képességek helyreállítását elősegítő gyógyszereket, a trombózis kockázatát jelző diagnosztikai berendezések, egy olyan gyógyszert, amely többek között egy D-vitamin, „amely a világon talán a leghatékonyabb az oszteoporózis elleni küzdelemben”.

 

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei