Száz fontot adott egy ismeretlen könyvrajongó egy angliai könyvesbolt vásárlóinak

Száz fontot adott egy ismeretlen könyvrajongó egy angliai könyvesbolt vásárlóinak

17:44 Június 15, 2021

Közélet 3598 2 хвилини

Українська

Száz fontot (kb. 3800 hrivnya) adott egy ismeretlen könyvrajongó az angliai Yarm Waterstones könyvesboltjának, hogy ossza el egyenlően tíz vásárlója között.

A jótékony ismeretlenről csak annyit tudni, hogy a tengeri olajfúrás területén dolgozik. „Nem mondta meg a nevét, se előtte, se utána nem láttuk. Azt mondta, hogy probléma volt a repülőjáratával, és ezért tovább maradt a városban, és ezt jelnek érezte, hogy valami pozitívat tegyen a helyiekkel” – tette hozzá Suzi Hunton, a bolt egyik eladója. „Kifizette előre az összeget, hogy a vevők megkaphassák a vágyott könyvet, mosolyogjanak, és érezzék magukat jól ezekben a nehéz időkben. Az egyik legkedvesebb dolog, ami ebben a boltban történt” – magyarázta.

A bolt három dolgozója döntött arról, hogy kik kapják meg a tíz-tíz fontot. „A legnagyobb öröm az volt, amikor átnyújtottuk a gyanútlan könyvbarátoknak a kis borítékokat. Voltak köztük nagyszülők, akik épp az unokájuknak vásárolták az első könyveket a karantén utáni első találkozásukra, voltak szenvedélyesen olvasó tizenévesek, akiket minden héten látunk a boltban, és voltak, akiken csak látszott, hogy örülnének valami kedvességnek” – mesélte Hunton.

MTI

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei