Ukrajna 2030-ig tervezi a veszettség felszámolását

Ukrajna 2030-ig tervezi a veszettség felszámolását

21:15 Június 23, 2021

Közélet 3754 2 хвилини

Українська

Az Élelmiszer-biztonsági és Fogyasztóvédelmi Állami Szolgálat sajtószolgálata közleménye szerint, ezen tervek az állati veszettség elleni védekezés 2021–2030 közötti programjában szerepelnek, amelyet az élelmiszer-biztonsági és fogyasztói szolgálat által az EU szakértőivel közösen dolgozott ki „Az élelmiszer-biztonsággal, az állategészségüggyel és állatjóléttel kapcsolatos jogszabályok és felügyelet tökéletesítése, Ukrajnában” című projekt keretein belül.

Az Élelmiszer-biztonsági és Fogyasztóvédelmi Állami Szolgálat adatai szerint 2021. január–márciusában 1,1 millió állatot oltottak be veszettség ellen Ukrajnában, 236 fertőzéses esetet fedtek fel. A veszettség az állatokra és emberre veszélyes vírusos betegség, amelyet a polyencephalomyelitis jelei, a bénulás és a 100%-os elhalálozás jellemez. A veszettséget okozó vírus fertőző betegség, ami agy- és gerincvelőgyulladást okoz az emlősökben. Veszettség ellen nem vakcinázott emberben nagyon ritka kivételtől eltekintve halálos kimenetelű betegség. Az idegrendszeri tünetek kialakulása előtt sorozatoltással meggátolható a betegség kifejlődése. Az idegrendszeri tünetek kialakulása után intenzív ellátás szükséges. Az első veszettség elleni védőoltást  Louis Pasteur 1885-ben mutatta be.

Jelenleg Ukrajnában a veszettség elleni védekezési stratégia megelőzési intézkedéseken alapul, amelyek célja a fertőzés terjedésének megelőzése és megszüntetése a betegség fő hordozói között, ami magában foglalja a házi állatok (kutyák, macskák) beoltását, a vadon élő húsevők orális oltását, járvány kialakulásának megfigyelését és értelmező kampány szervezését a lakosság körében.

 

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei