karpat.in.ua

Theodore Roosevelt szobrát is eltüntetik az USA-ban

Az Amerikai Természettudományi Múzeum úgy döntött, hogy eltávolítja bejárata elől Theodore Roosevelt szobrát, melyen egy lovon ül, két oldalán egy őslakos és egy afroamerikai férfi sétál – számolt be a New York Times.

Már évek óta folynak a tiltakozások, ugyanis sokak szerint az alkotás a gyarmatosítás szimbóluma, hiszen a kisebbségi alakok a föléjük tornyosuló, lovon ülő Roosevelt mellett láthatók.

A város korábban már egy polgármesteri bizottságot is felállított. Ők arra jutottak a kérdésben, hogy „a magasság a köztéri művészetben a hatalmat szimbolizálja, és a lovon ülő Roosevelt alakja a dominanciát és a felsőbbrendűséget fejezi ki a mellette álló őslakos és afroamerikai figurával szemben”.

A szobrot egy Roosevelt életével és örökségével foglakozó kulturális intézményhez fogják átszállítani, de egyelőre még egy intézményt sem neveztek meg.

(Index)