Dürer-festményt találhattak egy német templomban

Dürer-festményt találhattak egy német templomban

14:44 Június 24, 2021

Közélet 1533 2 хвилини

Elözönlötték az érdeklődők Crailsheim baden-württembergi város evangélikus templomát, miután művészettörténészek azt gyanítják, hogy a főoltár hátoldalán látható, de a látogatók szeme elől többnyire rejtve maradó táblakép egy darabját Albrecht Dürer, a német reneszánsz legnagyobb mestere festette.

A crailsheimi János-templomban hétfőn összecsukták a többnyire széttárva bemutatott későgótikus szárnyasoltárt, hogy a feltűnően nagy számban érkező látogatók megnézhessék a Dürernek tulajdonított oltárfestményt.

Szakértők szerint az 1490 körül keletkezett szárnyasoltár Dürer tanítója, Michael Wolgemut festő és fametszőmester műhelyéből származik, az egyik táblakép pedig, amelyen egy hóhér látható Keresztelő János levágott fejével a kezében, igen nagy hasonlóságot mutat az 550 éve született Albrecht Dürer más műveivel.

A szárnyasoltár összehajtogatva marad a következő két-három hónapra, amíg el nem apad a látogatók áradata – közölte hétfőn a templom esperese, Friederike Wagner.

Az újonnan felfedezett Dürer-festményt a közeljövőben tüzetes vizsgálat alá veszik az alkotó szűkebb hazájának, Bajorországnak a vezető Dürer-szakértői.

A nürnbergi születésű Dürer volt az első a német festők közül, aki vallásos hitét összeegyeztette az olasz reneszánsz formanyelvével, tanulmányozta a perspektívát és a szépség szabályait, ugyanakkor kerülte az olasz minták idealizmusát.

(MTI)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei