A fehér ember már a Pride-ra sem mehet

A fehér ember már a Pride-ra sem mehet

11:17 Június 26, 2021

Közélet 2532 5 хвилин

Українська

A Seattle-ben megtartandó melegfelvonulás szervezői jóvátételi díjat akarnak felszámolni a megjelenő fehér embereknek, amit a seattle-i városi tanács elnöke és Lorena Gonzales polgármesterjelölt, valamint a városi emberi jogi bizottság is támogat.

A B(L)ACK Pride névvel reklámozott felvonulás szervezői szerint mindenkit szeretettel várnak, ennek ellenére a fehéreknek és szövetségeseiknek, „bűntársaiknak” meg kell fizetniük egy 10 és 50 dollár közötti jóvátételi díjat. Az esemény fő helyszíne a város tulajdonában álló Jimi Hendrix park lesz, amit az év többi részében mindenki térítésmentesen látogathat.

A szervezők az eseményt úgy akarják megszervezni, hogy az LMBTQ-csoporton belül segítsék felerősíteni a feketék hangját.

Lesznek élő zenei előadások, kommentárok, művészeti és gyógyító terek, díjátadó és egy oltópont is.

A jóvátételi díjra vonatkozó érvelésüket időközben törölték a Facebookon meghirdetett esemény szövegéből, ami így szólt: „Mindenki szabadon részt vehet a rendezvényen, de tudatában kell lenniük azzal, hogy elsőbbséget élveznek a színes bőrűek, a fekete és barna bőrű queerek és transzok. A fehéreket, szövetségeseiket és bűntársaikat is szívesen látjuk, de egy 10 és 50 dollár közötti jóvátételi díjat számolunk fel nekik, amit arra használunk fel, hogy a többiek az eseményt ingyenesen látogathassák.”

A jóvátételi díj létjogosultságát megkérdőjelezők azzal érveltek, hogy a városi törvénykönyv egyértelműen tiltja a faji megkülönböztetést. A szervezők szerint azonban a tervük kritizálása egy újabb példa a véletlenszerű erőszakra, ami a kisebbségeket éri. A seattle-i parkokat engedéllyel vagy anélkül használók sem alkalmazhatnak faji megkülönböztetést, és belépési díjat sem számolhatnak fel a közterületeken a városi törvénykönyv szerint.

„Jogellenes bármilyen parkban vagy rekreációs létesítményben tartott nyilvános rendezvényen, kiállításon, akár engedéllyel, akár engedély nélkül szervezték, belépési díjat felszámítani a parkok és rekreációs létesítmények teljes körű és nyugodt használata érdekében”, írják a városi törvénykönyvben.

A jóvátételi díjat a Capitol Hill Pride szervezői is kritizálják, akik az általuk szervezett márciusi melegfelvonulásról kitiltották a rendőröket.

Charlette LeFever és Philip Lipson, a Capitol Hill Pride fő szervezői e-mailben panaszt tettek a seattle-i emberi jogi bizottságnál. Az általuk küldött e-mailben azzal érvelnek, hogy a jóvátételi díj fordított diszkrimináció, ami megsérti a helyi és a szövetségi törvényeket is.

Az emberi jogi bizottság és a városi tanács elnöke azonban megvédte a jóvátételi díjat, és felszólította a szervezőket, hogy vizsgálják meg a kérdés valódi társadalmi következményeit.

 „A fekete transz és queer emberek a leginkább üldözöttek az LMBTQ-közösségben. Gyakran szégyellik magukat nemcsak a cisz-heteronormatív, hanem a queer közösségen belül is. Annak érdekében, hogy az esemény ingyenes legyen ezeknek a csoportoknak, a szervezők furcsa eszközökhöz nyúltak”, írta a bizottság.

A szervezők állítása szerint a jóvátételi díj azért nem diszkriminatív, mert a színes bőrűek és az LMBTQ személyek nem rendelkeznek elég nagy intézményi hatalommal ahhoz, hogy fajilag elnyomják a fehér embereket.

A városi tanács elnöke, Lorena Gonzalez polgármesterjelölt támogatja a szexuális kisebbséghez tartozó rendőrök kitiltását a rendezvényről, és támogatja a jóvátételi díj bevezetését is.

(magyarnemzet.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei