Idén hagyományos módon került megrendezésre a tanévzáró és diplomaátadó a Rákóczi-főiskolán

Idén hagyományos módon került megrendezésre a tanévzáró és diplomaátadó a Rákóczi-főiskolán

12:14 Június 26, 2021

Közélet 3353 7 хвилин

Українська

Újra a hagyományoknak megfelelően került sor a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (II. RF KMF) tanévzáró és diplomaátadó ünnepségére június 25-én a beregszászi református templomban. Az alkalmon az intézmény képzésein a magyarországi kihelyezett képzésekkel együtt összesen 274 végzős hallgató kapta kézhez oklevelét.

Az ünnepség a történelmi és nemzeti lobogók, a millenniumi zászló, valamint a főiskola zászlójának behozatalával vette kezdetét, melyeket a Salánki Íjászkör kuruckori viseleteibe öltözött hallgatók helyeztek el a templomban. Ezután a megjelenteket Taracközi Ferenc, a Beregszászi Református Egyházközség vezető lelkésze köszöntötte a Zsoltárok könyve 37. fejezetéből vett igeszakasszal.

„Örömmel számolhatok be arról, hogy a főiskolán alapképzés szintjén tizenkét, a mesterképzés szintjén pedig hét képzési program működött ebben a tanévben. A tanév elején az alapképzés szintjén 814, a mesterképzésben pedig 127 hallgató kezdte el tanulmányait, tehát összesen 941 hallgatónk volt” – húzta alá tanévértékelő beszédében a főiskola huszadik diplomaátadóján Csernicskó István rektor, hozzátéve: a felsőoktatási képzések mellett a főiskola a szakképzés és a szakgimnáziumi képzés, továbbá a közoktatás és a felnőttképzés felé is tágította képzési profilját. Mindezt összegezve a 2020–2021-es tanévben közel 6 ezer fő tanult a II. RF KMF különböző szintű képzésein. „Ezzel intézményünk Kárpátalja egyik legnagyobb és meghatározó oktatási központja” – jelentette ki Csernicskó István.

A rektor beszédében kiemelte az oktatók ukrajnai, magyarországi és nemzetközi tudományos színtereken elért kiemelkedő szakmai sikereit, valamint elmondta: tovább bővült az intézmény anyagi és műszaki bázisa, s újabb fejlesztések valósultak meg. „Az eredményeket kizárólag közösen, együtt gondolkodva és együtt dolgozva sikerült elérnünk” – tette hozzá.

Hankó Balázs Zoltán, Magyarország Innovációs és Technológiai Minisztériumának felsőoktatásért felelős helyettes államtitkára ünnepi köszöntőjében kiemelte: „Amikor a magyar felsőoktatás mentalitásáról beszélünk, akkor azt hisszük, és azért teszünk, hogy a magyar felsőoktatási intézményekben végzettek szilárd értékrenddel, a nemzet iránti elkötelezettséggel és olyan tudással rendelkezzenek, amely a mindennapokban előreviszi nemzetünk ügyét, a gazdaságot. S a magyar felsőoktatás része a külhoni képzés is, melynek egyik követendő példája, egy hídfőállása a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola.” A végzős hallgatókhoz szólva a helyettes államtitkár Zrínyi Ilonának II. Rákóczi Ferenchez írt leveléből idézett, azt kívánva, hogy mindannyian legyenek a közösségükben megbecsült, önmagukkal békében élő büszke magyar emberek.

Köszöntötte a főiskola végzős hallgatóit Olekszij Petrov, a Kárpátaljai Megyei Tanács elnöke, aki elmondta: a főiskolán szerzett tudásra szüksége van Kárpátaljának és Ukrajnának egyaránt, az itt végzett diákok pedig munkájukkal a közösség fejlődéséhez járuljanak hozzá a jövőben.

A továbbiakban a végzős hallgatók nevében Mincsics Attila biológia szakos (MSc) végzős diák mondott köszönetet. A végzősök fogadalmának szövegét Orosz Nikolett biológia szakos (BSc) végzős hallgató olvasta elő diáktársainak. Ezt követően Csernicskó István és Orosz Ildikó elnök asszony adták át a szakonként felvonuló végzősök diplomáit. Ezt követően a Károli Gáspár Református Egyetem (KRE) mentálhigiénés segítő, valamint a magyar mint idegen nyelv szakirányú továbbképzési szak végzett hallgatói kapták kézhez okleveleiket Grezsa Ferenc, a KRE Pszichológiai Intézet – Pszichológiai Továbbképző Központ vezetőjétől. A Sárospataki Református Teológiai Akadémia katekéta-lelkipásztori munkatárs képzésben részt vett diákoknak Pásztor Gyula akadémiai lelkipásztor, a Szent István Egyetem kertészmérnöki képzésében részt vett végzősöknek Bornemissza Zsombor, a Tájépítészeti kar dékánhelyettese, a Debreceni Egyetem szociálpedagógia szakán végzett hallgatóknak pedig Sárvári Attila oktatási dékánhelyettes adta át az okleveleket.

Az ismert diákhimnusz közös eléneklése után Orosz Ildikó, a II. RF KMF elnöke szólt a friss diplomásokhoz, felidézve a számos közös élményt, amelyet az elmúlt években a főiskola hallgatói, oktatói, munkatársai együtt éltek meg. „Hogy mi lesz a jövő, az mindig a ma iskolájától függ. Ezért igen nagy felelőssége van annak, aki a katedrára áll szeptembertől. […] A tudást nem szabad magunkkal vinni a sírba, azt meg kell osztani másokkal! Ettől leszünk többek, gazdagabbak, ez visz majd előre” – húzta alá az elnök asszony. Útravalóul Orosz Ildikó Zrínyi Ilona gondolatait osztotta meg az ünneplőkkel: „Tiszteld az embereket, érintkezz szívesen az idegenekkel, tudd, hogy téged figyelnek és szeretnek idegen földön is, mert aki másokat tisztel, önmagát tiszteli.”

Magyarország miniszterelnöke 2020-ban Kallós Zoltán Külhoni Magyarságért Díjat adományozott id. Hidi Endre keramikusművésznek a kárpátaljai magyar képzőművészetben elért kiemelkedő színvonalú alkotói tevékenységéért, illetve a kárpátaljai magyarság megmaradásáért és a magyar közösség érdekében folytatott közéleti tevékenysége elismeréséül. A díjat Bujdosó János, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának főosztályvezetője adta át.

A diplomaátadó zárásaként a történelmi egyházak képviselői kértek áldást a friss diplomásokra.

Csuha Alexandra
Kárpátalja

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei