Az AstraZeneca a Béta-variáns elleni módosított vakcináját teszteli

Az AstraZeneca a Béta-variáns elleni módosított vakcináját teszteli

11:50 Június 28, 2021

Közélet 2287 2 хвилини

Українська

Az AstraZeneca gyógyszerészeti vállalat és az Oxford Egyetem vasárnap bejelentette, hogy elkezdték a Béta-variáns elleni módosított vakcinájuk tesztelését. A Béta-variánst először Dél-Afrikában azonosították.

A klinikai tesztelésen 2 250 személy vesz részt Nagy-Britanniából, Dél-Afrikából, Brazíliából és Lengyelországból. Vannak közöttük olyan személyek, akiket az AstraZeneca-vakcina két dózisával oltottak be, és olyanok is, akiket mRSN vakcinával oltottak, vagy egyáltalán nem kaptak védőoltást.  

Az új – AZD2816 – vakcinajelölt ugyanolyan vektor (adenovírus) technológiát alkalmaz, de kisebb genetikai módosításokkal.

„A létező vakcinák kiegészítő adagjának és az új variánsokkal szembeni vakcinák tesztelése azért fontos, hogy megbizonyosodjunk róla, fel vagyunk-e készülve arra, hogy egy lépéssel a a koronavírus-járvány előtt járjunk“   – jelentette ki Andrew Pollard professzor, az Oxford Vaccine Group igazgatója.  

Ugyan Nagy-Britanniában sikeresen halad az oltási kampány, a szakemberek nem tudják, meddig tart az emberek védettsége az esetleges fertőzéssel szemben.   Ennek a vizsgálatnak az a célja, hogy bizonyítékokat szolgáltasson arról, szükség lesz-e a jövőben további vakcinaadagok beadására.

Forrás: korkep.sk/teraz.sk

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei