Litvánia július 1-jétől eltörli a karantént

Litvánia július 1-jétől eltörli a karantént

12:02 Június 29, 2021

Közélet 2093 2 хвилини

Українська

A litván kormány döntésének megfelelően az országban eltörlik a tavaly november 1-je óta hatályban lévő karantént. Ugyanakkor a köztársaságban továbbra is fenntartják a rendkívüli állapotot, számolt be az LRT, közölte a Jevropejszka Pravda.

A döntés azt követően született, hogy az állami rendkívüli helyzetek kérdéseivel foglalkozó bizottság a múlt héten javasolta a kormánynak, hogy ne hosszabbítsa meg a karantént, viszont tartsa fenn a rendkívüli állapotot. A bizottság szerint az új fertőzéses esetek száma csökken, de a kockázat továbbra is fennáll, többek között az elsőként Indiában észlelt Delta törzs terjedése miatt.

A kereskedelmi és szolgáltató létesítmények továbbra is kötelesek ellenőrizni a látogatók számát és betartani az egyéb biztonsági intézkedést.

Az úgynevezett „lehetőségek útlevelét” (amely nagyobb szabadságot ad az beoltott embereknek, valamint azoknak, akik átestek a fertőzésen vagy negatív PCR-teszttel rendelkeznek) továbbra is alkalmazzák tömeg rendezvényeken, ahol nincsenek meghatározva az ülőhelyek. Azon eseményeken, amelyeken követelmény az útlevél, nem korlátozzák a résztvevők számát.

Zárt helyiségekben megrendezésre kerülő eseményeken a kihasználtság 75%-os lehet, és ajánlott a védőmaszk viselése. A határátlépés szabályai változatlanok maradnak.

 

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei