Többszáz tonna szemetet emeltek ki a Borzsából a Duna-napon

Többszáz tonna szemetet emeltek ki a Borzsából a Duna-napon

15:25 Június 30, 2021

Közélet 2434 2 хвилини

Українська

A napokban került megrendezésre Kárpátalján a Duna-nap, Kovászón, a Borzsa folyó mentén. Az elmúlt évben a pandémia miatt elmaradt az esemény, azonban idén végre sor kerülhetett rá.

A rendezvény fő célja, hogy megtisztítsák a Borzsa medrét a hulladéktól. A szemétszedéshez a helyi aktivisták, valamint a tűzoltóság, a vízforrások állami ügynöksége, a megyei adminisztráció munkatársai, valamint a Tisza Vízgyűjtő Gazdálkodás Igazgatósága (BUVR) is csatlakozott. A résztvevők két helyen is hálót húztak ki a folyóban, mely rengeteg szemetet fogott fel. A hulladékot speciális járművek segítségével emelték ki a folyómederből.

A 150 köbméter fa és 100 köbméter hulladék feldolgozásra kerül. Szerhij Benes, a BUVR vezetője elmondta, hogy a hulladék többsége műanyag flakon.

A Borzsa a Tiszába ömlik, a Tisza pedig a Duna folyóba. A Borzsa-parti rendezvényen kívül más településeken is hasonló eseményekre került sor. A Duna-nap keretein belül a gyerekekről sem feledkeztek el, akik számára vetélkedőt szerveztek A folyód története címmel.

(VV/Ruszlan Fatula, Karpatszkij Objektiv)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei