karpat.in.ua

Valószínűleg nem tudják újraindítani a Hubble-t

Nem valószínű, hogy a NASA-nak sikerül újraindítania a hiba miatt leállt a Hubble űrteleszkópot. Ha így van, akkor az eszköznek már csak napjai vannak hátra.

Még a Hubble tartalék rendszereinek bekapcsolása is problémákba ütközött, így egyre kisebb rá az esély, hogy a nagyszerű felfedezéseiről híres űrteleszkópot sikerül megjavítaniuk a NASA szakembereinek.

A Futurism emlékeztetett, hogy a tudományos műszert két hete állították le (pontosabban biztonsági üzemmódba helyezték) a hasznos teher számítógépet érintő hiba miatt. A NASA tudósai két alkalommal is megkísérelték kijavítani a problémákat, de egyik sem vezetett eredményre.

A NASA szakértői azóta folyamatosan gyűjtik és elemzik az adatokat, ám egyelőre nem sikerült megoldást találniuk. A kutatók ezért a teleszkóp más hardverei felől közeledve kísérlik meg elhárítani a gondokat. Az egyik lehetséges elmélet szerint a teleszkópban elhelyezett teljesítményszabályozó is felelős lehet a kialakult helyzetért.

A Hubble 31 éve működik, és ez a műszer tette lehetővé többek közt azt is, hogy az emberiség bepillanthasson egy Naprendszeren kívüli, vagyis exobolygó légkörébe.

(hvg.hu)