karpat.in.ua

Nem elég hatékony az egyik kínai vakcina, ezért keverik az oltásokat Thaiföldön

Egészségügyi dolgozók százai fertőződtek meg koronavírussal, ezért másodikként nem Sinovacot, hanem AstraZenecát kapnak. Kérhetnek harmadik oltást is, ami szintén Astra vagy mRNS-alapú vakcina lehet.

Több száz egészségügyi dolgozó lett koronavírusos Thaiföldön azok közül, akiket korábban a kínai Sinovac vakcinájával oltottak be – jelentette be korábban a thaiföldi egészségügyi minisztérium. A tárca most arról döntött a BBC szerint, hogy megváltoztatja a protokollt, és második oltásként AstraZenecát fog adni az embereknek, hogy fokozzák a védettségüket.

Az eljárást, amelyet a vakcinák keverésének neveznek, egyáltalán nem ritka: a világ több országában is alkalmazták már, és nem csak egészségügyi dolgozókon. (Angela Merkel német kancellárt is másfajta vakcinával oltották be a második oltásánál.)

Azok a thaiföldi egészségügyi dolgozók, akik már megkapták a második vakcinájukat, dönthetnek, hogy kérnek egy harmadikat is. Ez azonban csak mRNS-alapú (így például a Pfizer-BioNTech) vagy az AstraZeneca oltása lehet. A harmadik vakcinát 3-4 héttel a második után adják majd be.

A kínai oltás hatékonyságát korábban egy brazil intézmény, az Instituto Butantan vizsgálta, amely azt találta, hogy az oltóanyag 50,38 százalékos hatásossággal rendelkezik. A New England Journal of Medicine-ben megjelent tanulmány viszont másról árulkodik: e szerint az oltóanyag 65,9 százalékban nyújt védettséget a fertőzéssel szemben. A kórházi kezelést 87,5, a halált pedig 86,3 százalékos hatékonysággal előzi meg.

(hvg.hu)