Bővült az erdélyi digitális tudománytár

Bővült az erdélyi digitális tudománytár

22:42 Március 2, 2020

Közélet 2980 2 хвилини

Kétszázezer oldallal és 16 újságcímmel bővült az erdélyi digitális tudománytár, a Digitéka, amelynek célja hozzáférhetővé tenni a széles közönség számára is a XIX. és XX. századi erdélyi magyar sajtótermékeket és könyvkülönlegességeket – tudósított az MTI.

A Digitékát 2018-ban indította a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) által alapított Iskola Alapítvány, valamint a Jakabffy Elemér Alapítvány és az MTA TK Kisebbségkutató Intézete az 1000 év Erdélyben 100 év Romániában elnevezésű program részeként.

A tudománytár olyan magyar nyelvű napi- és hetilapokat, valamint folyóiratokat akar közkinccsé tenni, amelyek az erdélyi és később a romániai magyarság nyilvánosságát jelentették a XIX. és a XX. század folyamán.

A Digitéka hivatalos indulásakor tavaly áprilisban körülbelül 500 ezer oldalnyi tartalmat böngészhettek a felhasználók a digiteka.ro honlapon. Azóta ez a szám több mint 740 ezerre nőtt. Az elmúlt hónapok során 16 új címmel gyarapodott az online archívum, hiszen újabb napi- és hetilapokat, illetve folyóiratokat sikerült digitalizálniuk a működtetőknek.

Az RMDSZ által hétfőn kiadott közlemény szerint a felületet indulása óta sikeresen továbbfejlesztették, ami gyorsabb és kényelmesebb böngészést tesz lehetővé a felhasználók számára.

Az ingyen elérhető Digitéka a tervek szerint hamarosan digitalizált és indexelt erdélyi térképgyűjteményekkel gazdagodik – olvasható a közleményben.

(MTI)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei