Magyar mérnökök fejlesztése segíti az olimpiai játékok biztonságát

Magyar mérnökök fejlesztése segíti az olimpiai játékok biztonságát

22:22 Augusztus 6, 2021

Közélet 4375 5 хвилин

Magyar informatikusok által fejlesztett sportorvosi menedzsmentrendszert (Athlete Management Solution, AMS) használnak a tokiói olimpián.

A rendszer megalkotásának ötlete 2016-ra, a riói olimpia idejére nyúlik vissza. A GE négy és fél évvel ezelőtt alkotta meg a program első változatát, amelynek a fejlesztési összköltsége meghaladta a 1,5 millió dollárt, mondta a Világgazdaságnak Ferik Attila, a GE szenior szoftverfejlesztési igazgatója. Tizennyolc magyar szoftverfejlesztő dolgozott azon az applikáción, amelyet a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) használ az ötkarikás játékokon.

Tokióban az olimpiai faluban van egy nagy egészségügyi centrum, ahol a többi között fogászat, szemészet, gyógytorna és fizikoterápia is működik. Kiderült, hogy az utóbbi körbe tartozó kezelések menedzselésében a rendszer nem tökéletesen elégítette ki a helyi orvosok igényeit – tette hozzá.

Mivel azonban egy flexibilisen kezelt rendszerről van szó, ezért a javításokat gyorsan, a játékok megkezdése előtt meg tudtuk oldani.

A riói olimpiai előtt a sportolók adatait papíralapon gyűjtötték, az adatelemzés nagyon lassú volt, ezért a NOB megkereste a GE-t mint az olimpia játékok egyik főszponzorát, hogy hozzon létre egy digitális egészségügyi analitikai rendszert erre a célra – ismertette az előzményeket az igazgató. Az AMS többféle egészségügyi információt gyűjt össze a felhőben, és elérhetővé teszi a sportolók vizsgálati anyagait, a képalkotó diagnosztikai eljárásoktól kezdve az élettani információkig és a sportesemények és a helyszínek adatait is. Az alkalmazás valós idejű elemzést nyújt a sérülésekkel és az esetleges várható betegségekkel kapcsolatban, az AMS segítségével az orvosok segíthetik a sportoló egészségének megőrzését, javíthatják teljesítményét.

Az alkalmazást már 2018-ban a dél-koreai Phjongcshangban használták, és 2020 januárjában a lausanne-i ifjúsági téli olimpiai játékokon is. A hozzáférés-jogosultak bárhonnan bármikor, akár mobilon vagy táblagépen keresztül is tölthetnek fel adatokat. Az applikáció jelenleg tíz nyelven érhető el, a tokiói olimpián nyilván japán nyelven használják a legtöbben – sorolta az igazgató.

A NOB döntése értelmében minden olimpiai csapat egészségügyi személyzetének, így a magyar olimpiai csapatnak is, kötelező rögzíteni a sportolókkal kapcsolatos eseményeket, sérüléseket, és az adatokat fel kell tölteniük a felhőbe. A GE az olimpián több mint ötezer felhasználóra számít alig több mint három hét alatt. Mivel a felhasználók döntő többsége japán, ezért az orvosi kifejezések ellenőrzését japán nyelven több lépcsőben, anyanyelvi szaklektorokkal végezték. Az alkalmazás jelzi például azokat a helyszíneket és veszélyforrásokat, ahol kiugró számban történnek sérülések, vagy tömegesen fordulnak elő betegségek. Az alkalmazás célja továbbá, hogy az adatok elemzésének segítségével javítsa az olimpiai játékok biztonságát.

Ferik Attila elmondta, valós időben külön indikátorok jelzik, ha egy-egy helyszínen kiugró számú páciens kér orvosi segítséget hasonló tünetegyüttessel, például lázzal vagy köhögéssel. Ezzel még gyorsabbá válhat az esetleges járványgócpontok felfedezése és a megfelelő válaszlépések meghozatala. A rendszerben kezelhető páciensek száma is rekordmennyiségű lehet az ötkarikás játékok ideje alatt, több mint 200 ezer regisztrált esetre számít a GE Tokióban. Összehasonlításképpen, Koreában körülbelül ötvenezer páciens adata szerepelt a rendszerben.

(vg.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei