karpat.in.ua

Több káros program letöltését is blokkolni fogja a Windows 10

A Windows 10 felhasználói hamarosan a korábbiaknál gyakrabban szembesülhetnek majd azzal, hogy operációs rendszerük, illetve annak beépített böngészője nem enged letölteni számukra bizonyos programokat. A Microsoft ugyanis a napokban úgy fogja módosítani a rendszer működését, hogy az a kifejezett kártevők mellett immár a „szürke zónában” mozgó programok letöltését és telepítését se engedje meg alapértelmezésben a felhasználók számára.

A Redmond által „Potentially Unwanted Applications”-nek (PUA), azaz „Vélhetően Nemkívánatos Alkalmazások”-nak nevezett szoftverek lényege, hogy bár technikailag nem minősülnek vírusnak vagy kémprogramnak, de olyan tevékenységeket végeznek a gépén, amihez a felhasználó – ha tudna ezekről vagy alaposan elolvasná a szoftverek használati szerződését – feltehetően nem járulna hozzá.

Így például ide tartoznak azok a programok, amik a háttérben futva Bitcoint bányásznak mások számára a gépen, vagy éppen felbukkanó reklámokat jelenítenek meg bizonyos időközönként. Ezeket, illetve az ezeket is tartalmazó telepítőket mostantól a Windows 10 éppen úgy fogja majd kezelni, mint az adatokat törlő vagy ellopó kártevőket, és alapértelmezésben nem fogja engedni letöltésüket és telepítésüket a felhasználók számára.

Utóbbiak, ha nagyon akarják, felülbírálhatják majd a rendszer döntését, ehhez azonban több figyelmeztetésen is át kell majd verekedniük magukat, vagy ha egyáltalán nem akarják, hogy az új, kiterjesztett védelem működjön a gépükön, ki kell kapcsolniuk azt a Gépházban a Windows biztonsági beállítások között az Alkalmazás- és böngészővezérlés lapon a „Vélhetően Nemkívánatos Alkalmazások”-ra vonatkozó szekcióban.

(pcforum.hu)