Megrázó mérleg: 8712 négyzetkilométernyi esőerdőt vágtak ki a brazíliai Amazonasban

Megrázó mérleg: 8712 négyzetkilométernyi esőerdőt vágtak ki a brazíliai Amazonasban

21:54 Augusztus 8, 2021

Közélet 3223 2 хвилини

Українська

Mintegy kilencezer négyzetkilométernyi esőerdőt vágtak ki az Amazonas brazíliai térségében az elmúlt 12 hónapban. Bár némileg csökkent a fakitermelés aránya az előző évhez képest, ez még mindig az elmúlt öt év második legnagyobb mértékű erdővesztesége – közölte az esőerdők megfigyeléséért felelős brazil űrkutatási intézet (INPE).

„Annak ellenére, hogy az egy évvel korábbihoz képest öt százalékkal esett vissza az erdőkivágás, a fakitermelés az Amazonas vidékén még mindig nagyon nagy mértékű” – mondta Andre Guimaraes, az Ipam Amazonas-kutató intézet vezérigazgatója. Hozzátette: „bolygónk klímaegyensúlya szempontjából döntő jelentőségű időszakot élünk, és erdeink megőrzése a legfontosabb hozzájárulás, amellyel Brazília ebben a pillanatban válaszolhat erre a globális kihívásra”.

Az Amazonas védelméért felelős brazil kormánybiztos, Hamilton Mourao alelnök a napokban elismerte, hogy nem fog sikerülni a korábban kitűzött cél, a fakitermelés mértékének 12 százalékos csökkentése az Amazonas térségében.

Brazília, ahol az Amazónia esőerdőinek több mint fele terül el, a felelős az erdőirtás és a vele kapcsolatos szén-dioxid-kibocsátás többségéért. A Jair Bolsonaro vezette brazil kormányt heves bírálatok érik, amiért támogatja az erdőirtást.

(hvg.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei