Hogyan változtatja meg a sport, az olimpiai játékok az iszlám világot és azon belül a nők szerepét?

Hogyan változtatja meg a sport, az olimpiai játékok az iszlám világot és azon belül a nők szerepét?

13:19 Augusztus 16, 2021

Közélet 2004 7 хвилин

Українська

Tahani Alqahtani, olimpiai bajnok judós biztosan beírja magát a történelembe, mivel ő lett a két szaúdi nő egyike, akik részt vettek a tokiói olimpián, a másik Jasmin Aldabar futónő.

Annál inkább, mert Alqahtani asszony az első a szaúdi sportolók közül, aki beleegyezett, hogy ringbe szálljon egy izraelivel – riválisa Razom Hershko volt. És bár Alqahtani elveszítette a küzdelmet, nem fordított hátat a győztesnek, mielőtt elhagyta a ringet, kezet fogott vele, és sikereket kívánt.

Érdekesség, hogy Szaúd-Arábiai olimpiai bizottsága támogatta sportolójának részvétét a küzdelemben, sok sikert kívántak a Twitter-en.

A párharcot követően Razom Hershko megtapsolta szaúdi riválisát, amiért a sportot minden politikai nézeteltérés fölé helyezte. „Nagyon örülök, hogy létrejött a mérkőzés”, – mondta az izraeli sportoló. „A mérkőzést követően a teremben beszélgettünk, de ő (Alqahtani) nem akarta, hogy a sajtó dokumentálja. Kezet fogtunk, megöleltük egymást, beszélgettünk a mérkőzésről, az ország helyzetéről. Mondtam neki, hogy megértem a helyzetét, és hogy nagyon bátor”.

Ebből nagyon fontos következtetést vonhatunk le – ez egy hatalmas és jelentős lépés a Szaúdi Királyság számára, ahol egészen a közelmúltig kategorikusan tilos volt az izraeliek ellen úgymond „ringbe szállni”, a közelmúltig pedig tilos volt a nőknek labdarúgó mérkőzésekre kimenni.

A női judó egy teljesen új sportág Szaúd-Arábia számára, és csak 2018-ban nyílt meg a Szaúd-Arábiai Királyi Egyetemen a Női Judó Akadémiája, és már 130-an iratkoztak be. Tahani Alqahtani is ott edzett. Ma fontos, hogy Szaúd-Arábia olyan országként pozícionálja magát, amely részt vesz a nemzetközi versenyeken, és nem csak  Mohamed bin Szalman utódherceg riválisait likvidálja.

A korábban nyilvánosságra hozott „Horizont 2030” program keretében Szaúd-Arábia arannyal próbálja kirakni az utat a világ sportpódiumai felé. Ezért az utóbbi években bin Szalman koronaherceg hatalmas összegeket fektet a sportba. Általánosságban elmondható, hogy Szaúd-Arábia korábban sem fukarkodott, és nagy összegeket fektetett a világsportba, különösen a futballklubokba. A Grand Liberty brit jogvédő szervezet jelentése szerint Szaúd-Arábia körülbelül 1,5 milliárd dollárt költött a különböző sportágakban szereplő játékosok és sportklubok részvényeinek megvásárlására, valamint sportversenyek szervezésére az országban.

Csak a Formula-1-el kötött, 10 évre szóló megállapodás a Vörös-tenger partján, Jeddah-ban rendezendő futamok 650 millióba került a Királyságnak. A jelentésnek megfelelően egy másik megállapodás a Pankrációs Nemzetközi Szövetséggel, amely szintén 10 évre szól, és nemzetközi versenyek rendezését írja elő a sportág nevezetes sportolóival, 500 millió dollárba került.

Más sportágakat is nagylelkűen szponzorál Szaúd-Arábia, egy egész sportváros is épül Kidia-ban, ahol nagy nemzetközi versenyek rendezését tervezik.

Azonban nem minden projekt valósult meg: megbukott az a kísérlet, hogy 400 millió dollárért megvásárolják a „Newcastle United” brit futballklubot. Azt sem sikerült elérniük, hogy Lionel Messi és Cristiano Ronaldo részt vegyen a Királyságban indított, a sportolást és sportot népszerűsítő kampányban, bár ezért „a munkáért” 6 millió dollárt ígértek nekik.

Nemcsak Szaúd-Arábia, hanem a szomszédos Katar és az Egyesült Arab Emírségek is szívesen fektetnek be a sportba. Még a 2017-ben, Szaúd-Arábia, az Egyesült Arab Emírségek és Egyiptom által elrendelt blokád sem akadályozta meg Katart abban, hogy 222 millió eurót fordítson a híres brazil futballista, Neymar megvásárlására a „ Paris Saint-Germain” klub számára. Ugyanakkor Franciaország többszörös bajnokcsapat klubjának 70%-a 2011 óta Katar sport Alapja tulajdona. És hogy Katar hány milliót „osztott szét”, hogy megkapja a 2022-es labdarúgó- világbajnokság rendezési jogát, a mai napig ismeretlen.

Szaúd-Arábia a 2030-as labdarúgó-világbajnokság házigazdája szeretne lenni. És ez egy különleges és szimbolikus év számára a „Horizont 2030” fejlesztési programot illetően, így a Királyságban azt szeretnék, hogy partnerként kezeljék őket a sport világában, és nem csak, mint ATM-et, mivel világszerte nem vetik meg a szaúdi pénzeket, és nem titkolják, ezzel Szaúd-Arábia az ország „belső betegségeit” próbálja eltitkolni.  

Ennek a tevékenységeknek több célja van: a jövedelmek diverzifikálása az olajkorszak vége előtt; az ország kép javítása, az emberi jogok megsértése pozitív sporteredményekkel való eltusolása; a nemzetközi színtéren való jelenlét megsokszorozása a Nyugat demokratikus országaival együtt.

Szaúd-Arábia Sportminisztériuma adatai szerint a sportgazdaság az elmúlt három évben több mint 173%-kal nőtt, az ágazat a GDP-ből való részesedése 22%-kal nőtt.

A hatalmas beruházások azonban még nem jelentenek megoldást a problémára. Mohamed bin Szalman herceg építhet hatalmas sportarénákat és sportkomplexumokat, de sportolót a semmiből nem lehet létrehozni. A sport fejlődését Szaúd-Arábiában továbbra is korlátozzák az archaikus tilalmak és korlátozások, amelyek befolyásolják a sportolóikat.

Éppen ezért a szaúdi nők megjelenése a nemzetközi sportviadalokon, beleértve az olimpiai játékokat is, még mindig nagy ritkaságnak számít. És sok nőnek ad reményt és bátorítást az iszlám világban, viszont Szaúd-Arábia konzervatív köreiben egyelőre haragot és ingerlékenységet vált ki.

NEWSMAKER

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei