karpat.in.ua

A közeljövőben több mint 100 ukrán állampolgárt evakuálnak Afganisztánból

Jelenleg több mint 100 ukrán állampolgár tartózkodik Afganisztánban, a közeljövőben evakuáljuk őket – közölte Andrij Jermak, az Elnöki Hivatal vezetője.

„Felvételeket is tudunk majd bemutatni arról, hogyan zajlott az evakuálás. Azt hiszem, még akciófilmekben sem láttunk ilyet. És azt szeretném mondani, hogy az első nő, aki leszállt a repülőgépről, terhes volt… 8 hónapos terhes” – mondta Jermak és kiemelte, hogy az evakuálás nehéz körülmények között történt.

„Az embereket lényegében harci körülmények között menekítették ki… eltelik egy kis idő, és beszélhetünk arról a hősiességről, amelyről a világ minden táján beszélnek, amelyet a mi katonáink mutatott be” – mondta az Elnöki Hivatal vezetője.

Elmondása szerint az ukránok Afganisztánból való evakuálásának művelete folytatódik.

„Több mint 100 ukrán maradt Afganisztánban, és a kimenekítésük az elkövetkezendő napokban folytatódik. Ezért, ahogyan azt Ukrajna elnöke folyamatosan hangoztatja, egyetlen ukrán állampolgárt sem hagyunk a bajban” – hangsúlyozta Jermak.

Korábban arról számoltak be, hogy Boriszpilba érkezett az ukrán fegyveres erők légierejének IL-76MD repülőgépe, amely előző nap szállt fel a kabuli repülőtérről. A 83 utas közül 31 ukrán állampolgár volt, számolt be az Ukrajina24 tévécsatorna.

A repülőtéren a gépet Andrij Jermak, az Elnöki Hivatal vezetője valamint Dmitro Kuleba külügyminiszter fogadta.

Több mint 150 ukrán, családtagjaik és külföldiek jelezték, hogy kérik evakuálásukat Afganisztánból. Az ukrán külügyminisztérium tájékoztatása szerint két terv kidolgozása van folyamatban: az állampolgárok evakuálása egy, már a kabuli repülőtéren lévő repülőgéppel, és evakuálás az Ukrán Védelmi Minisztérium repülőgépével, augusztus 18-án repült ki Kijevből. Augusztus 15-én egy ukrán magánrepülő 79 embert menekített ki Afganisztánból: nyolc ukránt, valamint Hollandia, Horvátország, Fehéroroszország és Afganisztán állampolgárait.