Ukrajnában a pedagógusok 29 százaléka van teljesen beoltva Covid-19 ellen

Ukrajnában a pedagógusok 29 százaléka van teljesen beoltva Covid-19 ellen

11:10 Augusztus 30, 2021

Közélet 1968 2 хвилини

Українська

Két nappal a tanévkezdet előtt az ukrán pedagógusok 29 %-a van beoltva a koronavírus elleni vakcina mindkét adagjával, míg 23 % csak az első dózist kapta meg – közölte Jurij Kononenko, a Oktatási Minisztérium iskolákért és óvodákért felelős főosztályvezetője hétfőn, adta hírül az Ukrajinszka Pravda hírportál.

A jelentés szerint Kononenko a Hromadske Rádiónak nyilatkozva elmondta, hogy az iskolák a megszokott rendben kezdik el a tanévet, maszkviselési és szociális távolságbetartási kötelezettséggel. Mint jelezte, az augusztus 27-i állapotoknak megfelelően országosan közel 185 ezer pedagógus (29 %) van teljesen beoltva, 145,5 ezer (23 %) pedig egy adaggal.

A tisztségviselő az oltási mutatókat jóknak nevezte, de megjegyezte, hogy az oktatási tárca dolgozik a növelésükön. Egyúttal hangsúlyozta, hogy az oktatási dolgozók számára nem kötelező a vakcináció. Ugyancsak nem kell Covid-19 tesztet végeztetniük sem a tanulóknak, sem a pedagógusoknak – tette hozzá.

Kononenko azt is megismételte, hogy az iskolákban a pedagógusok 80 %-ának kell beoltva lennie jelenléti oktatás esetén a narancssárga karanténzónában. Jelenleg Ukrajnában minden iskola zöld karanténövezetben van.

(vb/pravda.com.ua)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei