karpat.in.ua

Változtatott a légszennyezettségi határértékeken a WHO

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) becslése szerint évente mintegy hétmillió ember veszíti életét a légszennyezés hatásai miatt.

A WHO tanulmánya kimondja, hogy a környezeti levegőszennyezés miatt több százmillió egészséges ember életét veszik el, vagyis ennyivel élnek kevesebbet a szennyezett levegőjű térségekben élők. Ennek a veszélynek leginkább az alacsony és közepes jövedelmű országok állampolgárai vannak kitéve.

A WHO új ajánlásokat is megfogalmazott a levegőben lévő szennyező anyagok mértékére vonatkozóan. Az értékek esetenként jóval szigorúbbak, mint a jelenleg érvényben lévő, 2005-ben megállapított egészségügyi határok.

A tanulmány szerint, ha az országok betartanák a levegőben szálló por mennyiségére vonatkozó előírásokat, akkor az ehhez köthető halálesetek számát nyolcvan százalékkal lehetne mérsékelni. A szálló por szennyezettségnek Délkelet-Ázsia és Afrika országai vannak leginkább kitéve.

(Euronews)