Berobbant a járvány Romániában: tízezer fölött a kórházi betegek száma

Berobbant a járvány Romániában: tízezer fölött a kórházi betegek száma

16:53 Szeptember 27, 2021

Közélet 1931 2 хвилини

Українська

Az elmúlt héten csaknem 50 ezer új eset volt, ami jelentős növekedés, az elhunytak száma pedig 111 volt az utóbbi egy napban, ami szintén a járvány súlyosbodását jelzi.

Romániában vasárnapra tízezer fölé emelkedett a kórházban kezelt koronavírusos betegek száma – derült ki a hivatalos adatokból. A kórházban ápoltak közül 1220-an intenzív ellátásra szorulnak. Emellett csaknem ötvenezren lakhelyi, további több mint kilencezren pedig intézményi karanténban vannak.

Az elmúlt négy nap hétezer fölötti napi esetszáma után vasárnap 6333 volt az új fertőzések száma, ez a mérsékelt visszaesés azonban a kevesebb tesztelés miatt lehet a szakemberek szerint.

A járvány terjedésének a sebességét jelzi, hogy a hét során 49 213 új esetet jegyeztek, 63 százalékkal többet, mint az előző héten. Szeptember első hetében a heti esetszám még tízezer körül volt.

Az elmúlt 24 órában Romániában 111 személy halálát okozta a fertőzés, a szám mintegy 22 százalékkal magasabb, mint az elmúlt két hét napi átlaga.

(hvg.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei