Dezertőrnek nyilvánítva feküdt kómában egy kenyai rendőr

Dezertőrnek nyilvánítva feküdt kómában egy kenyai rendőr

18:47 Október 3, 2021

Közélet 1761 2 хвилини

A családja sem találta, és a kenyai rendőrség, ahol kapitánykén dolgozott, dezertőrnek nyilvánította és elbocsátotta azt a férfit, aki kilenc hónapig feküdt kómában.

Közúti baleset miatt kilenc hónapra kómába került Reuben Kimutai Lel, aki Kenyában rendőrként dolgozott. Miután magához tért tudta meg, hogy az állásából  felfüggesztették – közölte a BBC.

Sem a családnak, sem a rendőrségnek fogalma sem volt arról, hol van – unokahúga azt mondta a BBC -nek, hogy azt hitték, meghalt. De kiderült, hogy közúti baleset áldozata lett, és végig az ország egyik legnagyobb kórházában ápolták.

„Azt hittük, hogy meghalt, mert a telefonja ki volt kapcsolva” – közölte a rendőr unokahúga, Joan Jeptoo a BBC-nek. Az egyik hullaházból a család majdnem elvitt egy bomló holttestet, amelyről azt hitték, hogy Reuben Kimutai Lel, azonban az ujjlenyomat nem egyezett.

Távollétében dezertálással vádolták meg, és elfogatóparancsot adtak ki ellene, ezért elbocsátották állásából. Az elfogatóparancsot később visszavonták, miután a rendőrség nem találta meg.

Mint kiderült, a férfi az egyik legnagyobb kenyai kórházban feküdt kilenc hónapig kómában, miután magához tért, családtagjai felkeresték a rendőrt, de egyiküket ismerte fel. Arra azonban emlékezett, hogy rendőrként dolgozott a balesete előtt.

Jelenleg a család gondoskodik a felépüléséről az otthonukban.

(hirado.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei