ENSZ: emberi jog a tiszta környezethez való jog

ENSZ: emberi jog a tiszta környezethez való jog

10:21 Október 10, 2021

Közélet 2512 2 хвилини

Українська

Az ENSZ emberi jogként ismerte el a tiszta és egészséges környezethez való jogot a Glasgow-ban október 31. és november 12. között sorra kerülő COP26 klímakonferencia előtt − adta hírül az MTI. 

Az erről szóló határozatot az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa pénteken fogadta el Genfben a 47 fős testületben 43 támogató szavazattal négy állam, Oroszország, Kína, India és Japán tartózkodása mellett.

A határozat elfogadását követően az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának üléstermében percekig tapsoltak a jelenlévők. A testület egyben létrehozta a klímavédelmi különleges jelentéstevő tisztségét is, akinek feladata lesz az illetékességébe tartozó területen elért eredményekről rendszeres beszámolókat adni.

Az Emberi Jogi Tanács az ENSZ egyik kormányközi testülete. A tanácsban helyet foglaló 47 állam képviselőjének feladata az emberi jogok védelme, a megsértésük elleni fellépés, illetve velük kapcsolatban ajánlások megfogalmazása. Tagjait az ENSZ-közgyűlésében három évre választják meg a világ különböző térségeiből, biztosítva a régiók arányos képviseletét.

(MTI/Index)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei