Magyarország: Emberkereskedelem elleni kutatóközpontot hoznak létre

Magyarország: Emberkereskedelem elleni kutatóközpontot hoznak létre

18:24 November 1, 2021

Közélet 1779 3 хвилини

Українська

Az emberkereskedelem elleni küzdelem Európai Uniós és nemzetközi összefüggéseit vizsgálják majd a szakemberek a pécsi egyetemen belül megépülő kutatóközpontban – jelentette be a jogi kar dékánja, Fábián Adrián.

Emberkereskedelem elleni kutatóközpont létesül együttműködve a magyar és a holland rendőrséggel a pécsi egyetemen.

A jogi egyetem dékánja Fábián Adrián elmondta, hogy az együttműködés a holland partnerekkel már hosszú évek óta tart. Azzal, hogy aláírták az együttműködési megállapodást, formálisan is kijelentették, hogy a munka már folyik.

„Olyan munka, ami jövőbemutató és már eredményeket tud felmutatni” – tette hozzá.

Mohai Ágoston dékánhelyettes rámutatott arra, hogy a kutatóközpont rendeltetése elsődlegesen az lenne, hogy olyan kutatási eredményeket tudjon felmutatni az emberkereskedelem elleni küzdelem terén, ami hasznosítható lesz az elmélet és a gyakorlat számára is. Elmondta, hogy a megközelítésüknek a központi eleme a nemzetközi és uniós nézőpont.

A dékánhelyettes azt is hozzátette, hogy az emberkereskedelemnek nagyon sok aspektusa van, mert egyrészt kötődik a szervezetbűnözéshez és ilyen esetekben a szexuális kizsákmányolás veszélye is fennáll.

„Bízunk abban, hogy a kutatás eredményei hasznosulhatnak, adott esetben a döntéshozatal szintjén is, de az elsődleges fókusz az az, hogy különösen a partnerek számára – mert a nagykövetségek és a magyar és holland rendőrség egyaránt foglalkozik ezzel a jelenséggel – nyújtsunk hasznosítható eredményeket” – tette hozzá bizakodva.

Arra is felhívta a figyelmet, hogy a kutatási eredményeket nem csak magyar nyelven szeretnék közzétenni, hogy a tapasztalataik uniós szinten hasznosíthatóak legyenek.

Mohai Ágoston a kérdésre válaszolva elmondta, hogy a kutatóközpont azért épül Pécsen, mert az ottani egyetem már hosszabb ideje foglalkozik olyan témakörökkel, amik érintik a bel- és igazságügyi együttműködés különböző aspektusait.

(Kossuth Rádió/hirado.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei